Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)
Horváth Erzsébet: A Sárospataki Református Kollégium mint a magyar népfőiskolái mozgalom otthonteremtője
A Kollégiumba járt a pataki nemesek közül sok Klobusiczky is. Egyikük, Pál, aki 1649-ben iratkozott be, 1688-ban a Bodrogba fulladt.1 Ferenc viszont, Klobusiczky András fia, katalizált és fényes karriert futott, de a család pataki házát állandóan bővítve, főként itt élt. Összeszedett, nyilván sok más mellett, rengeteg jobbágytelket is.2 Egy másik uradalmi ember, Baxa István fia lehetett aztán a Baxi néven 1662-ben beiratkozó András. Ő az utólagos bejegyzés szerint Apafi Mihály fejedelem udvari embere lett, és „a török Debrecenben lefejezte.”3 III. A város és a Kollégium Sárospatak és a Kollégium kapcsolata nem volt felhőtlen. Mert nem lehet véletlen az, hogy az iskolai törvényekben igen nagy hangsúllyal szerepel az utcai fegyelem ügye. Úgy látszik, az akkori felnőttek egy részét éppen úgy ingerelték a csoportosan megjelenő fiatalok, ahogyan hasonló felháborodást például a középkori egyetemek diákjaival kapcsolatban leírtak, vagy manapság mindenütt tapasztalható. A Kollégium belső ügyei azonban a város lakóit nem foglalkoztatták. Nem vettek részt a diákoknak a tananyag változtatása vagy különböző tanügyi reformok miatt ki-kitörő zavargásaiban. Ez tulajdonképpen feltűnő, mert a gyülekezet ügyeivel törődtek. A puritánus istentisztelet bevezetése körül itt folyt, közismert eseményeken kívül olyan esetek történtek, mint például az, hogy Patak egyik fele Ardóra, a másik Petrahóra járt úrvacsorát venni, mert elégedetlenek voltak az úrvacsoraosztás helybeli módjával.4 A templomi szószékről hirdetett tanítások időnként nagyon felkavarták őket, de a város és a Kollégium viszonya nem függött attól, hogy Keckermann vagy Ramus logikáját tanítják-e a diákoknak, osztályvizsga nélkül vagy osztályvizsgával ha- ladnak-e előre a tanulók, külön vagy együtt ülnek-e a nemes és a közrendű hallgatók. Mindezt nem a rosszallás attitűdjével akartam előadni. Miért azonosult volna Sárospatak és a Sárospataki Kollégium? A Kollégium nem Patak iskolája volt. Sok helybeli fiatal járt oda, de a diákság mint sajátos rend a várostól függetlenül működött. A diákok a Kollégiumi előj árók felügyelete alá tartozjobbágyjalvókban a XVI. század derekán. In: Jobbágytelek és parasztgazdaság az örökös jobbágyság kialakulásának korában. Szerk. MAKRAI László. Budapest, 1966. 321-342. 1 A Kollégium diákjai 171. 2 Egyébként is köztudott katolizálását beírták az anyakönyvbe: A Kollégium diákjai 177. Egyre gyarapodó sárospataki jobbágytelek-állományát az urbáriumok tüntetik fel. 3 A Kollégium diákjai 178. 4 Az esperesi vizitációs jegyzőkönyv írta le: SRKLt. Kgg I-II: Prothocollum venerabilis tractus Zemplén 1/3. 613. 1665. 0217880