Dienes Dénes: Keresztúri Bíró Pál (1594?-1655) (Sárospatak, 2001)
Hazai állapotok a református iskolaügy terén - Pedagógiai törekvések a hazai református iskolázásban
egyaránt objektív és szubjektív elemekből tevődnek össze. Első helyen áll a tehetség, amit kiegészít a gyakorlás és a fegyelem, mely utóbbi azért fontos, mert a tudás és az erkölcs között teremt élő kapcsolatot. Tehetségünket a hanyagság kiműveletlenül hagyja, a bölcstelenség pedig a tanulni valók rendjének összezavarása, s a következménye az eredménytelenség. Arról már nem tehetünk, ha a sors (Fortuna) kegyeiből nem tanulhatunk, mert vagy szegények vagyunk, vagy tehetségtelenek, esetleg betegség vagy tudós tanítók hiánya miatt esünk el ettől a lehetőségtől. Szegedi Kis István nem vonja le a következtetést, hiszen soraiból magától értetődik, hogy a tanulás lehetősége kiváltság. Alii viszont ezt elnyerte, használja ki az alkalmas időt, hiszen a tehetség önmagában értéktelen. Mert olyan az ifjúság, mint a termőföld, amelyet ha nem művelnek, csak gyomot terem. Az ember tehát nem csupán művelhető, de arra rá is szorul. A tanulás feltételeinek megteremtése - miként fentebb említettük - elsősorban a magisztrátus feladata. Bár elismertük, hogy az iskolázás szekuralizációja útnak indul a reformációban, mégsem beszélhetünk azért valamiféle államosításról ebben a tekintetben. Ne felejtsük el, hogy az a magisztrátus, amelynek feladata a tanítók választása, megbecsülése s a szegény diákok támogatása, keresztyén felsőbbség, amely az anyaszentegyház dajkája. Miskolczi Csulyak István esperes írta 1633-ban a sárospataki tanácsnak: „az Szent Lélek az magistratust híja az Ecclesiának dajkájának, az olyan dajkát fogadjuk penig, az kinek teje és haszna vagyon”.151 A magyarországi reformáció során a községi ön- kormányzat egyszerre volt egy-egy helység és a helyi gyülekezet elöljárója. A kettő tulajdonképpen nem vált el egymástól, politikai község és szakrális közösség határai egybe estek. A keresztyén társadalomban a világi hatalmasság az egyház támasza, benne az iskolák gondviselője. Érdemes ezt Bornemisza Péter megfogalmazásában elolvasnunk. ,flz fejedelemség Istentől arra rendeltetett tiszt, hogy éltetője lévén az ő anya- szentegyházának, azaz: az örök életre való híveknek, és az oskoláknak, azaz: azféle tatiuló gyermekeknek és ifjaknak, kik idvösséges tudománt tanulnak és sokféle haszonra való tudományokat. ”155 IM MPEA 1927, 189-190 p. |r’'' NEMESKÜRTY István (vál. sat.): Ileltai Gáspár és Bornemisza Péter művei. Budapest, 1980, Szépirodalmi Kiadó, /Magyar Remekírók/, 1203 p. 03 54 Sej
