Dienes Dénes: Keresztúri Bíró Pál (1594?-1655) (Sárospatak, 2001)

Származás, ifjúkor, iskolázás - Peregrinációja

sebb körben való terjesztése során akaratlanul keresztezték a fejede­lem terveit. Úgy tűnik Bethlen Gábor leveléből, hogy Keresztúri ügye volt súlyosabb. Szilágyi Benjámin István, akitől értesülünk Keresztúri és még né­hány peregrinus angliai utazásáról, úgy értékelte, hogy csupán a szi­getország megtekintése miatt vállalkoztak az útra. Valamint „kik vissza­jővén azon országokból, bár látták legyen az ottani népek s egyházak in­tézményeit: mindazáltal a magyar egyházak körülmény- s a nemzet szel­leméhez alkalmazott intézményeinek s szertartásainak nem csak tűrhető, de helyes volta felől is meg lévén győződve, azoknak megváltoztatására még csak nem is gondoltak”."5 Szilágyi Benjámin István, aki élesen elitélte a puritanizmust, azt akarta igazolni, hogy a hazai kezdeménye­ző Tolnai Dali János volt, vele jött be hozzánk minden baj. Ugyanakkor a honi állapotokkal megelégedett angliai peregrinusok között említi Medgyesi Pált is, aki köztudottan puritánus volt.110 Nem adhatunk tehát mindenben helyt Szilágyi értékelésének. Barcza József az episzkopális egyházrendszer bírálatának összefüggésébe helyezve értelmezi Bethlen Gábor Keresztúrival szembeni intézkedését.11' A püspöki hatalom bírálata miatt palástjától megfosztott és börtönbe zárt Szilvásújfalvi Anderkó Imrét szabadlábra helyezte ugyan Bethlen 1614- ben, de kitiltotta korábbi szolgálati helyéről, és nem szolgálhatott töb­bé lelkészként.115 * 117 118 Az egyházon belül is a központosított irányítás érvé­nyesülését támogatta a nagy fejedelem, mert a református egyházban művelődési és politikai törekvéseinek bázisát kereste. Nem engedhette meg a belső harcot, széthúzást. Keresztúri tehetett kritikai megjegyzé­seket Bethlen egyházpolitikájára is. Ennek nem mond ellent, hogy később episzkopális egyházfelfogásáról tett tanúbizonyságot, hiszen időközben megváltozhatott ifjúkori álláspontja. Mindezeket azért kellett felvetnünk, mert tagadhatatlan, hogy Bethlen levelének van fenyegető éle. De szigorú sorait kiválthatta az is, hogy Keresztúri lelkészségre vágyott és nem akart tanítani Gyulafe­hérvárt, amire pedig a fejedelem kiszemelte. Egyáltalán nem kirívó magatartás ebben a korban, hogy a tanári állásból valaki lelkipásztor­115 Sárospataki Füzetek 1857, 167 p. 1111ZOVÁNYI, Lexikon 1977, 397-398 p. UjMILex 1348-1349 p. A vonatkozó irodalom is ott. 117 BARCZA JÓZSEF: Bethlen Gábor, a református fejedelem. Budapest, 19872,134-135 p. "* IlEREPE!JÁNOS: Adattár I. 317-319 p. Cg 40 so

Next

/
Oldalképek
Tartalom