Dienes Dénes: Keresztúri Bíró Pál (1594?-1655) (Sárospatak, 2001)

Származás, ifjúkor, iskolázás - „Rektor a maga hazájában"

megszerzett tudását, s nyilván lerakta teológiai ismereteinek alapjait. Az iskola törvényeiből az tűnik ki, hogy „a hittudomány és józan bölcsé­szet forrásainak mélyebb megismerése”82 volt a tanulmányok felső határa Patakon ezekben az években. Bíró Pál megválasztása a seniorságra mindenképpen kiemelkedő képességeket, a tanulmányokban való jeles előhaladást és közmegbe­csülést feltételez vele kapcsolatosan. A törvények szerint erre a tiszt­ségre azt lehetett megválasztani, aki „eszes, istenfélő', józan férfiú, hitben és becsületességben megpróbált ember” volt.8'1 A gazdasági feladatok ellá­tása mellett a közösségi élet tisztaságának, kiegyensúlyozottságának őrzése is felelősségére volt bízva, azaz iskolakormányzói kötelessé­gekkel is fel volt ruházva. Tisztének felelősségteljességét híven jellem­zi, hogy a kollégium jogbiztosító iratait is a senior kezelte, ő volt az intézmény levéltárának hivatalos őre.81 „Rektora maga hazájában" SENIORI TISZTIDTŐL 1622 nyarának elején vált meg és búcsúzott el a Kollégiumtól. Júniusban vagy júliusban Károlyi Zsuzsanna fejedelem­asszony temetésére már utóda, Simándi János írta a gyászverset.8 ’ Fatális esztendeje volt ez Pataknak: És mikor 1622. esztendőkén a sűrű pestis grassált, a mesterek a Pataki scholából úgy kihalának, hogy egy sem maradó” - ahogy nem sokkal később feljegyezték.86 Keresztúri ekkor visszament szülőföldjére az ottani iskola vezetésére. Ebben a tisztében valószínűleg Czeglédi F. Jánost váltotta, aki 1619. júliusában kezdte el rektori teendőit Bodrogkeresztúron.8, Itteni tevékenységének annyi sem mindig törekedtek a megtanulására. A későbbi rendelkezések már könnyítést tesznek ebben az ügyben. Ref. iskolák, 254, 259 p. SZOMBATI ív - Gulyás: A Sárospataki Főiskola története, i. m. 179 p. fi'1 SZKNTIMRKI MIHÁLY: Sárospataki törvények, 65 p. 1,111ÖKCSIK Richard: A Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjtemé­nyei Levéltárának története (1531-1966). Borsodi levéltári Évkönyv V. Miskolc, 1985, 410 p. *’ SZLNTIMRKI MIHÁLY: Bethlen Gábor fejedelmi könyvtárának egy darabja Sárospatakon. MKsz 1984, 36 p. 'v' Ref. iskolák, 196 p. s Pataki diákok, 46 p. 03 30 íO

Next

/
Oldalképek
Tartalom