Dienes Dénes: Keresztúri Bíró Pál (1594?-1655) (Sárospatak, 2001)

Származás, ifjúkor, iskolázás - Születési idő

Zoványi Jenő - külön indoklás nélkül - 1594-re módosította ezt az év­számot, s ki is tartott mellette a magyar protestantizmust feldolgozó későbbi lexikonjaiban is.‘!f! Bár a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1888. évfolyamában már megjelent, de csak évtizedekkel később fi­gyelt fel Herepei János arra, hogy a leideni egyetemen tanult magyarok névsorában, 1624-ben Keresztúri Pált 20 évesnek írták.’9 Ennek Isme­retében az Új Magyar Irodalmi Lexikon 1604-re javította a születés dátumát, bár a bizonytalanságot kérdőjellel jelölte. A kétséget mutatja a Pedagógiai Lexikon megoldása is, amikor mind az 1594, mind pedig az 1604 lehetőségét meghagyja. Véleményünk szerint aligha lehetséges, hogy Keresztúri 20 évesen lett hallgatója a leideni egyetemnek. Emlí­tettük volt, hogy a pataki Kollégiumban 1617-ben írt alá a törvények­nek, azaz lépett a tógátus deákok közé. Neve mellett más kéztől, de mindenképpen XVII. századi bejegyzésként olvasható, hogy senior lett 1620. június 12-én, valamint később rektor a saját hazájában. Önmagá­ban nem lehetetlen, hogy valaki 20 évesen külföldre induljon tanulni, hiszen Martonfalvi Tóth György éppen ennyi idős volt, amikor 1655- ben Utrechtben egyetemi hallgató lett.10 Az azonban igen kétséges, hogy Keresztúri tizenhárom évesen a felsőbb tanulók közé lépett volna Patakon, tizenhat évesen pedig betölthette a senior jelentős, a Kollégi­um gazdálkodásának, élelmezésének, a diákönkormányzat vezetésé­nek felelősségét felölelő tisztét. Ezek alapján Zoványi Jenő adatát kell hitelesnek elfogadnunk. Ő ugyanis - ellentétben Herepei Jánossal - bizonyára nem csak az 1624-es beiratkozás adatát vette figyelembe, hanem a leideni anyakönyv 1627. évi bejegyzését is. Itt ugyanis az ol­vasható, hogy Paulus Kerestouri 33 éves." Feltehetően az anyakönyv Budapest 1944, 129 p. MELex 1. köt. 904 p. Talán szintén Bőd Péter nyomán halad Borháti I DÁNIEL is Szemelvények a XV1-XVI1. századbeli református igehirdetők prédikációiból - Keresztúri Pál c. közleményében (Református Szemle, Kolozsvár 1976, 416-424 ]>.), s az általa feltüntetett 1586-os születési évszám nyomdahiba 1589 helyett. ■“* ZOVÁNYI JENŐ (szerk.): Theologiai Ismeretek Tára. 1-3 köt. Mezőtúr, 1898, 2. köt. 255 1). Zoványi Jenő cikkei a „Theologiai Lexikon” részére a magyarországi protestan­tizmus történetéből. Budapest, 1940, 229 p. ZOVÁNYI, 1-exikon, 1977, 309 p. ,!l Protestáns Egyházi és Iskolai I-ap |A továbbiakban PEIL] 1888, 601 p. Herepei János: Adattár I. 296 p. 111 Zoványi, Lexikon 1977,393 p. 11 Album Studiosorum Academiae Lugduno-Bataviae MDLXXV-MDCCCLXXV, llagae Comitum 1875. 202 p. A 180. lapon az 1624-es beírás valóban 20 évesnek mondja. Cg 17 so

Next

/
Oldalképek
Tartalom