Dienes Dénes: Keresztúri Bíró Pál (1594?-1655) (Sárospatak, 2001)

Függelék - Keresztúri B. Pál munkáiból - Felsördült keresztyén

serényen embertelen akarsz lenni, lássad eléred-e a célt, de megládd végre megsanyarít a magva. Légy tova. A felserdült Keresztyén előtte álló akadályát megjelenti Ez hitető Orvosnak írásához hozzá fognék, de mivel miolta emberi nyelven tudok szólani, szemben a beszédre oly emberrel nem voltam, ki név nélkül köztünk kóválygott volna. Azért igen gondolkodom, mi lehet, aki ilyen felfújt pofával magam s írásom ellen támadott. Gondol­nám lenni Kokosnak, mivel nemzetünk között még ma is ennek neveze­tivei a kisdedeket gyakran ijesztgetik. Gondolnám lenni Deli ördögnek is, mivel az éneklésben még az éneklők is emlegetnek ilyen rettegtető állatot. Akár melyik légy is, iszonyodik tőled a jó természet. Ha penig másféle állat vagy, micsodás szőrű vagy? Ha emberi állat vagy, hová lőtt a neved? No akar mint légy, s akar mint bántál a neveddel, de én egyáltaljában, ha a szerencse különbet nem fordít, szemben veled nem szállók, valamíg magadhoz illendő nevet magadnak nem keressz. Ad­nak a Barátok, csak kérhess, lám jó barátid kiváltképpen a Domini- canusok. Ezek penig, mint Orvosi Doktorságodnál okosbak, mivel nevetlen csavargasz széjjel az ég alatt, felőled azt ítélik, hogy kereszte- letlen lélek vagy. Azért nagy rezgelődéssel indulnak, hogy Orvosi hite­tő voltodat bűvön sózott és nyálazott pocsolyával megkereszteljék. De amint magad vallód, a kereszteletlen személyben ördög lakik. Annak okáért elsőben ki akarják belőled a Sátánt riasztani, és azután, ha hoz­zád illendő nevet találnak, véle feléktelenítenek. Irtóznak mindazáltal e dologhoz fogni, mert vajki gonosz ördög szorult tebeléd! Sőt magam is nem tanácslom, hogy e próbára tanács nélkül induljanak, mert igen nagy kétség, ha ez 1641 esztendőnek forgásában lehetne-é ereje az ördögűzésnek. Sőt ha szintén sok ezer próba után belőled ötét kilódí­tanák is, de csakhamar magánál hét ártalmasb lelkekkel térne meg veszett patikádban, és lenne utolsó állapatod sokkal veszedelmesb az elsőnél. Azért magad is köszönd meg nagy képes térdhajtással a Domi- nicanusoknak, hogy benned nem háborgatják a Sátánt. 03 153 £pj

Next

/
Oldalképek
Tartalom