Dienes Dénes: Keresztúri Bíró Pál (1594?-1655) (Sárospatak, 2001)

A református lelkipásztor - Ortodoxus vagy puritánus

gyességét, különösen pedig elmélyült keresztyén életének egészséges misztikáját. Ortodoxus vagy puritánus? Erre A KÉRDÉSRE LÉNYEGÉBEN már feleltünk, amikor Keresztúri Pált a magyarországi református pietizmus előfutárának neveztük. Mégis összegeznünk kell az elmondottakat, annál is inkább, mert néhány elhatárolást kell tennünk a fogalom és a tartalom tekintetében. A pietizmus fogalmának használata önmagában is vitatott.421 Nem is beszélve a református pietizmus kifejezésről, noha az európai egy­háztörténet-írás él a használatával.122 A hazai kutatásban viszont még nem talált igazi visszhangra.12'' Ezért ugyan kockázatos az alkalmazása, mégis helyénvalónak véljük. Noha megállapítottuk, hogy Keresztúri szellemiségét, gyakorlati keresztyén életszemléletét, kegyességét jelentősen befolyásolta az angliai-hollandiai puritanizmus, végül mégsem ezzel a fogalommal határoztuk meg teológiájának tartalmát. Tettük ezt azért, mert a hazai kutatásban a puritanizmus elsődlegesen olyan reformmozgalmat jelent, amelynek tagjai egyházszervezeti, liturgiái változásokat követeltek. A keresztyén élet elmélyítését ezek megvalósításával együtt munkálták, mintegy elválaszthatatlanul egymástól. Sőt azt is mondhatjuk, hogy az előbbire sokkal nagyobb hangsúly esett a kutatásban, hiszen a hazai puritanizmus a társadalmi kihatású szervezeti változásokat sürgető magatartása következtében - eléggé egyoldalúan - egyenesen antifeu- dális mozgalom meghatározást kapott. A megítélésben rejlő torzulást kiválóan mutatja, hogy a következetes presbiteriánus Medgyesi Pál­nak, aki személyiségét tekintve erőteljesen különbözött a türelmetlen, összeférhetetlen Tolnai Dali Jánostól, csak mint harmadikutas megal­kuvónak jutott hely a palettán, „aki sohasem ismerte fel a tömegek igazi jelentőségét és mindvégig az uralkodó osztály uszályában megrekedt re­121 WALLMANN, JOHANNES: A pietizmus. Ford. Szabó Csaba, Budapest, 2000, Kálvin János Kiadó, 13-17 p. m Wallmann, Johannes: A pietizmus, i. m. 33-39 p. m Pedig nem kisebb személyiség, mint Ravasz László nevezte Medgyesi Páli „az első kálvinista pietista igehirdető"-nek; A gyülekezeti igehirdetés elmélete, i. m. 216 p. es 139 so

Next

/
Oldalképek
Tartalom