A Magyarországi Református Egyház története 1918-1990 - Tanulmányok (Sárospatak, 1999)
II. rész - Barcza József: AZ 1944/45-ÖS ESEMÉNYEK ÉS RÉVÉSZ IMRE JELENTŐSÉGE - RÉVÉSZ IMRE: A HÁBORÚ ÉS AZ 1944-45-ÖS POLITIKAI FORDULAT HATÁSA AZ EGYHÁZAKRA
keretei között is akkor, ha az állandóan folyó marxista és leninista tömegszervezés és világnézeti iskolázás a munkásság és parasztság körében el tud jutni akkora mértékig, hogy a siker reményében veheti fel a harcot a jelenleg politikailag is egészen jól megszervezett római katolikus tömegekkel, amelyek magvát a letűnt középosztály adja ugyan, de a munkásságból és parasztságból is nem megvetendő' számú hívekkel rendelkezik. Egy ilyen fordulat bekövetkezését nem lehet eló're megjósolni - de be nem következésére számítani végzetes rövidlátás volna. Ezt az egyházak vezetó'i többé-kevésbé tisztán is látják s igyekeznek rá az egyházuk népét is felkészíteni — ez azonban nehéz és lassú munka, mert nemcsak a r. katolikus, hanem még a protestáns egyháztagok nagy többsége eló'tt nem népszerű a „szabad egyház szabad államban” nyugati típusú rendszere s az, ami ezzel vallhatatlanul kapcsolatos: az önkéntes, hitvalló egyháztagság s az egyháznak kizárólag az ilyen tagok áldozatából való önfenntartása. Az természetes, hogy az egyházak mostani leszegényedett állapotukban - amelynek oka részint közvetve (a háborúba belépés által), részint közvetlenül (a földreform radikális intézkedései által) maga az állam - teljes joggal követelik az államsegélyek rendszerének fenntartását (ami nagyban és egészben meg is van e sorok írásáig, 1947 február közepéig mind iskolai, mind szorosabban vett egyházi vonalon, személyi és dologi szükségletek fedezésében egyaránt) s követelik különösen az elvett földvagyonának a törvényesített rendeletben megígért kárpótlást. A baj azonban ott van, hogy az egyházak ebbeli jogos követelésének hangsúlyozásával nem látszik arányban állni az a hangsúly, amellyel a saját híveik egyházi felelősségtudatát ébresztge- tik és mélyítik. Az átlagos egyháztag, só't átlagos lelkész is ma még minden magyar történelmi egyházban bele van abba gyó'zó'dve, hogy a régi rendszer - az állami mankóra támaszkodás - egy kis szerencsével ad infinitum továbbra is fent lesz tartható s nem érzi a közelségét annak a kéznek, amely - akár kesztyűsen, akár kesztyűtlenül - bármikor kiemelheti, só't kiránthatja azt a mankót a hóna alól! (Pedig, ha egyébből nem, már abból is észre lehetne venni a nagy változás közeledtét, hogy pl. az egyházi adó behajtására való állami segédkezés igénybevétele, bár az ide vonatkozó törvényes rendelkezések papíroson még fennállnak, a gyakorlatban máris lehetetlenné vált.) 3./ Tagadhatatlan, hogy a csaknem apokaliptikus méretű és jellegű 1944/45-ös fordulat valamennyi történelmi egyházban idézett eló' több-kevesebb lelki megrendülést, elmélyülést, töredelmet és új élet utáni vágyat. Mindenütt intenzívebb és személyesebb lett a pásztori munka és megszaporodott az egyházhoz személyes lelki szükségletből ragaszkodók száma. A két nagy protestáns egyházban eró'teljes evangélizációs munka indult meg - nem a régebbi szabad egyesületek, hanem, a szervezett egyház vezetésével és irányításával - s ez, bár tulajdonképpen még csak kezdő stádiumában van, olyan rétegekben tudta már felkölteni az Evangélium iránti szomjúságot, amelyekben addig a közöny vagy a vallás tradicionálizmus volt az uralkodó. A régóta várt nagy magyar evangéliumi ébredés egyes bíztató jelek sze145
