A Magyarországi Református Egyház története 1918-1990 - Tanulmányok (Sárospatak, 1999)
I. rész - TÖREKVÉS AZ EGYHÁZ MISSZIÓI MUNKÁJÁNAK MEGBÉNÍTÁSÁRA
1952-ben került sor a korábbi négy evangélikus egyházkerületnek kettőre - Délire és Északira - való összevonására. Ezt követte a református egyház is az 1951-es "feladat" értelmében". A Tiszáninneni Református Egyházkerület 1952. október 3-án Miskolcon rendkívüli közgyűlést tartott. A 4. tárgysorozati pont keretében került sor az egyházkerület jövőjéről való döntésre: "Az Egyetemes Konvent Elnökségi Tanácsának 1952.szeptember 9-i ülésén, az egyházkerületek elnökségei beható megbeszélést folytattak egyházunk és különösen a tiszáninneni egyházkerület jelenlegi helyzetéről. A megbeszélés során egyházunk legfőbb őrállói arra a meggyőződésre jutottak, hogy helyesnek látnák, ha a tiszáninneni egyházkerület kebelébe tartozó egyházmegyék a tiszántúli, illetőleg a Dunamelléki Egyházkerület egyházmegyéibe egyesülve ezeknek az egyházkerületeknek a keretében folytatnák tovább életműködésüket. Szükségessé teszi ezt a lépést jövő fejlődésünk, egyházunk egységének hálás megőrzése és ápolása, annak a kegyelemnek és irgalomnak felismerésében, hogy egyházunk a maga egészében megvan és él. Ezt a meglátást indokolja a koncentráció szükségessége, amelynek következményeit szervezeti vonalon is le kell vonnunk, elsősorban a gyülekezeti szolgálat érdekében. De szükségessé teszi ezt az átalakulást az anyagi javainkkal való helyes sáfárkodás és takarékoskodás, figyelemmel arra is, hogy az egyezményben biztosított államsegély egy év múlva jelentős mértékben csökken. Mindezeknek a következményeit időben le kell vonni." Az egyházkerületi rendkívüli közgyűlés kérte a Zsinatot, hogy intézkedjék a hevesi egyházmegyének és gyülekezeteinek a Dunamelléki Egyházkerülethez való csatolásáról, az abaúji, borsodi egyházmegyéknek, gyülekezeteikkel együtt pedig a tiszántúli egyházkerület által történő bekebelezéséről. (Ezzel létrejött az 1957-ig fennállt Tiszavidéki Református Egyházkerület Péter János püspöksége alatt.) Ez után a rendkívüli közgyűlés elfogadta dr. Enyedy Andor püspök, dr. Szabó Zoltán lelkészi főjegyző és több tisztségviselő lemondását. Ezzel lényegében megtörtént az 1951. július 17-i "program" a református egyház "zsugorítására", felszámolásának első fázisára. Ehhez hozzájárultak az egyes személyek elleni atrocitások, kitelepítések, letartóztatások, bebörtönzések, halálra kínzások - (amelyek részletesebb feldolgozása szintén folyamatban van). Az egyház életének visszaszorítása azonban nem csak kényszerítésekkel folyt, hanem - és főleg azáltal -, hogy az államhatalomnak sikerült olyan személyeket az egyházi vezetésbe beültetni, akik - jóhiszeműen, vagy karrierből, esetleg más okból - készek voltak engedni az állam nyomásának, esetleg túl is teljesítve azt, s ezáltal belülről bomlasztották az egyházat. Ez "eredményezte" az 1952-es "Missziói Szabályrendeletet", az új "teológiai felismeréseket", amelyek feltétel nélkül helyeselték a kommunista-ateista államhatalom minden politikai tevékenységét, nem emeltek szót a kilengések, a kitelepítettek, a megalázottak, az egyház gerincét képező birtokos középparasztság 134
