A Magyarországi Református Egyház története 1918-1990 - Tanulmányok (Sárospatak, 1999)

I. rész - TÖREKVÉS AZ EGYHÁZ MISSZIÓI MUNKÁJÁNAK MEGBÉNÍTÁSÁRA

zás igen szigorú feltételeket takar, pl. teljesen lehetetlenné tette az un. "laikus" missziói munkások szolgálatát. Elegendő, ha a a3., 4. és az 5. paragrafusokat idézzük:

3. §. A missziói munka - mint az egyház lényegéből folyó szolgálat - egyházi, elsősorban gyülekezeti feladat. A missziói munkát tehát a gyülekezetek végzik, az egyházmegyék, az egyházkerületek és az egyetemes konvent megfelelő segítségével, illetve ellenőrzésével.

4. §. A missziói szolgálat eredményes végzése, jó rendje, a benne elhangzó tanítás tartalma felett féltő szeretettel és éber felelősséggel tartozik őrködni az egyház minden tagja és szolgája, kiváltképpen minden kormányzó testület: presbitérium, egyházmegyei, egyházkerületi közgyűlés, egyetemes konvent és országos zsinat. A szolgálat végzésének és felügyeletének elősegítésére a kormányzó egyházi testületek missziói bizottságokat létesítenek.

5. §. Rendszeres missziói munkára az egyháznak olyantagja kaphat megbízatást, aki az egyház rendtartásában megállapított kiképzésben részesült, és akin a szolgálatra való belső és külső elhívás jeleit az egyház felismeri. Minden missziói munkás egyúttal tagja is valamely gyülekezetnek, és mint ilyen gyülekezeti, egyházi fegyelem alatt áll."

A többször hangsúlyozott felügyelet és fegyelem alatt állás, az elhangzó tanítás tartalma feletti féltő szeretet és éber felelősség nem a tanítás teológiai, tartalmára, konfesszionális tisztaságára vonatkoztak, hanem sokkal inkább a politikai mondanivalóra; hiszen ha az isteni üzenet, az evangélium tisztaságán őrködtek volna ennyire, nem lett volna Tsz-szervezési "mintaprédikáció" kötelező elmondása, vagy egyéb "béke"-prédikáció (aminek szintúgy semmi köze sem volt az isteni békesség hirdetéséhez). Az azonban tény, hogy még így, felemás formájában is az egyházi élet valamilyen szintjét biztosította, lehetővé tette. 1949-1950-re az egyházi sajtó is zsugorodik. Sorra szűnnek meg mind a regionális, mind az országos református lapok. Egyedül "Az Út" című hetilap marad, valamint a "Református Egyház" hivatalos lap egy ideig félhavi, majd havi lapként.

1950. már a "szocializmus építésének" a korszakába tartozik. Noha a jövő körvonalai jól kirajzolódnak, az egyházakban ekkor indul meg a "hálálkodás" hulláma. A Református Egyetemes Konvent Sajtó- osztálya Fekete Sándor - Finta István - Kádár Imre szerkesztésében "A magyar protestantizmus öt éve 1945-1950" címmel "ökumenikus" kötetet jelentetett meg, amelynek puszta tartalma is ékesen beszél (pedig ez még igen szolid megnyilatkozás az 1952-es, Rákosi 60. születésnapjára tettekhez képest!): Bereczky Albert: Felszabadultam; Kádár Imre: A református egyház ötéves útja a sajtó tükrében; Victor János: Református teológia a felszabadulás után; Makkai Sándor: Csak hálával emlékezhetünk; Enyedy Andor: Mi történt egyházunkban

1945-1950 között?; Péter János: Az egyház a világbéke szolgálatában; Győry Elemér: Hűtlenek lennénk Jézushoz, ha nem küzdenénk a szociális igazságokért és a békéért; Fekete Sándor-Finta István: Mit köszönhet az egyház a népi demokráciának? Az evangélikus egyház ré12-7