Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)

AZ ELSŐ PÜSPÖKVÁLASZTÁS A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETBEN - Az egyházkerület kormányzatának megszervezése

Sámuel pelsőci lelkészt, borsodi jegyzőt és Csáji Márton miskolci lel­kipásztort. A már tisztséget viselő lelkészek amúgy is sok terhet hor­doztak, így egyhangú döntéssel Csáji Márton lett az első tiszáninneni főjegyző. Viszonylag sokat tudunk tehát az első püspök és főgondnok beik­tatásáról, de a hivatalosan jelenlévőkről még nem beszéltünk. Idézett forrásainkból tudjuk, hogy ott volt Hernádnémetiben Szentgyörgyi Sámuel püspök, Dőry András főgondnok, Nádudvari Mihály abaúji jegyző, Szentandrási Mihály abaúji esperes és Nagyréti Darvas Jó­zsef. A főjegyzői tisztre jelöltekre is gondolhatnánk. A generalis nó­táriusnak megválasztott Csáji Márton azonban nem lehetett jelen, mert fogadalmának szövegét megállapították, beiktatását azonban későbbre halasztották, ami ottléte esetén értelmetlen lett volna. Nem is említi őt a zempléni egyházmegye legelső jegyzőkönyvének ere­detileg üresen maradt előzék lapjaira jegyzett névsor, igazolva felte­vésünket.1 Ez a feljegyzés az ágensi pénztárral kapcsolatos teendőket rögzíti ama bizonyos névsor mellett. Majd felsorolja előbb a világia­kat: Tekintetes, nemes Dőry András, Patay Sámuel, Vay Ábrahám, Szentpétery András, Ragályi Zsigmond, Mocsáry Balázs, Darvas Jó­zsef, Sisári Kováts Gábor, Szepesy Péter, majd az egyháziakat: a bor­sodi tractusból a tisztelendő és igen kiváló Szentgyörgyi Sámuel, aki a püspöki tisztben eskü által megerősíttetett; Nádudvari Sámuel jegyző, Szentpéteri György, Szentpéteri János, Enyedi István, Kisiri János, Mádi János, Őri Pál; az abaújvári egyházmegyéből Szentandrási Mihály esperes, Nádudvari János1 2 jegyző, Selyebi Já­nos, Nagyidai János; a zempléni egyházmegyéből Hétzei Dániel es­peres, Mihályi István jegyző, Pataki András consenior, Téglási János. Itt is világos tehát, hogy a választás nem ekkor történt, hanem csak a beiktatás eseménye volt ez. Forrásunk elmondja azt is - ezt a rész­letet nem idéztük -, hogy az ünnepélyes közgyűlés két napot vett igénybe. így megoldódik a Darvas József és Nádudvari Mihály ada­tának eltérése: az előbbi a kezdő napot jelölte meg, a másik pedig az ünnepélyes istentisztelet idejét. Szentandrási Mihály rangidős esperesként végezte a beiktatás szolgálatát. A zempléni esperes csak néhány hete viselte tisztét, a 1 SRKLt. Kgg.1.3/ a. Egyébként fentebb jelzett munkájában Szabó Lajos több jelenlévőt említ - forrás megjelölése nélkül olyanokat is, akik - mint Csáji Márton, Szokolyai István, - bizonyosan nem voltak ott. 2 Tolihiba, valójában: Mihály. 50

Next

/
Oldalképek
Tartalom