Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)
AZ ELSŐ PÜSPÖKVÁLASZTÁS A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETBEN - Az egyházkerület kormányzatának megszervezése
borsodi pedig betegsége, öregsége következtében nem volt jelen, vagy az már maga Szentgyörgyi volt. A három idézett egykorú feljegyzés közül itt válik egyértelművé, hogy az eseménytől az ungi egyházmegye távolmaradt. Másik két forrásunk négy egyházmegyéről beszél. Az ungiak az új kormányzati formát azonban nem fogadták el, s március 9-én kelt levelükben meg is írták álláspontjukat Dőry Andrásnak: „...nem accedálhatunk arra, hogy a mi Urunk igáját, mely könnyű és gyönyörűséges, nyakunkbul kivessük és nehezebbért adjuk. (...) ...mi a mi Apostoli simpli- citásunkkal meg érjük, nagyobbra s többre nem igyekezünk".1 Kifejtették azt is, hogy nem biztosak abban, miszerint a királyi döntés kényszerítő erejéből volt szükség a kormányzati változásra. Úgy látták, hogy a régi helyzetet is jóvá hagyta volna az uralkodó, ha azt kérték volna tőle. A főgondnok igyekezett ugyan meggyőzni őket válaszában: „...a sancta simplicitásért instáltunk, hogy abban hagy adatnánk, de a Resolutio másként lévén... (azért) kelletett super- intendensnek constitutiójára magunkat resolválnunk".1 2 Az ungiak hajthatatlanok maradtak, s csak hosszú évek múlva csatlakoztak a kerülethez. Nem szükséges most Ung magatartását hosszasan elemeznünk, hogy vajon nem ez az egyházmegye képviselte-e a haladó álláspontot a „központosító" akarattal szemben. Hiszen fentebb már állást foglaltunk ebben a kérdésben. Csak annyit jegyzünk meg, hogy a kerület nem zárkózott el az independens egyházmegyétől, hanem a hivatalos fórumok előtt őt is képviselte, ezért is találjuk mindig megemlítve a másik három tractussal együtt az iratokban. A kerületi adminisztrációt a püspök, a főgondnok és a főjegyző tisztének legitimálásával lényegében befejezettnek tekintették. Ta- nácsbírákat nem választottak, mert a tervezett kerületi közgyűlések alkotó tagjait az egyházmegyéknek kellett alkalmanként delegálniuk. Illetve az időközi kerületi közügyeket a „deputatiók" - paritásos alapon, minden egyházmegyéből összeállított küldöttségek - révén megoldhatónak látták, s ez biztosította egyben az új helyzetben az egyházmegyék bizonyos önállóságát is. Úgy tűnt, hogy Tiszáninnen ügye valamennyire nyugvópontra jutott. Azonban 1735. november 11-én Dőry András főgondnok hirte1 SRKLt. A.V.1094. 2 Uo. A.V.1104. 51
