Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)
AZ ELSŐ PÜSPÖKVÁLASZTÁS A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETBEN - A Tiszáninneni Egyházkerület 1735-1745
szervezett, gyors elszállításával, ettől kezdve ő vette kezébe az ügyet, s a rá jellemző energikus módon sikeresen meg is oldotta. Azt is megtudjuk Szentgyörgyi Sámuel egyik leveléből, hogy a szervezett gyűjtésbe a pataki diákok is aktívan bekapcsolódtak.1 Szeptember 21-én harminc gyülekezet adományaként 241 forint 22 dénár jutott el a Kollégiumhoz, s néhány nappal később 173 juhot gyűjtöttek össze Ónodon és hajtottak Patakra. Az adomány október elején, éppen időben érkezett a városba, mert „az ifjúság a maga költségéből kifogyván, újabb divisiót tettünk... a juhok jó módon segítvén szükségeinket', - írta Szathmári professzor Vay Abrahám- nak.1 2 A diákság készülődött a szüretre is, melyből azonban nagy nyereségre nem lehetett számítani, hiszen Patak környékén dühöngött a járvány. Az adományok folyamatosan érkeztek: különböző helységekből 24 szekér élelmiszer, Mezőcsát, Mezőkeresztes környéki eklézsiák részéről sok sajt és 90 juh, amiből ugyan „kettő elesett, egyik dög, a másik farkas által".3 Miskolcról és Szentpéterről újabb 15 szekér indulhatott 1739 novemberében, s érkeztek ismét pénzadományok is.4 Az adakozás 1740 májusáig - mikorra Patak környékén levonult a járvány - meg-megújuló volt. Nem lennénk azonban elfogulatlanok, ha elhallgatnánk, hogy - kivételként - közömbösség is mutatkozott itt-ott a Kollégium iránt. így írt erről egy Torna megyei nemes: „ egyebet az nagy hidegségnél irántok, nem írhatok, mert kivált nemes uraimék semmit sem conferáltak".5 Akik azonban adtak, megmentették a Kollégiumot. A patrónusi és gyülekezeti adományok több tíz szakér élelmiszer mellett 263 juhot és 1.291 forintot tettek ki.6 Mindez pedig igen jelentős mennyiség. Az adományok gyűjtésében szép összefogás mutatkozott: püspök, főgondnok, lelkészek, nemesek munkálkodtak együtt a jó ügy érdekében. A számos próba alatt nyögő tiszáninneni kerület helyzetét így foglalta össze Vay Abrahám,megjelölve a mindenek fölötti erőforrást is: „Melly nehéz idők legyenek, nyilvánvalóbb, hogy sem leírni, any- nyival inkább próbálni kellene. Az erős, bosszúálló szent Isten igaz, de kemény és irtóztató intése emészti sok helyen édes nemzetünket. 1 SRKLt. A.VI.1455. 2 Uo. A.VI.1457. 3 Uo. A.VI.1464,1481, 1496. 4 Uo. A.VI.1478. 5 Uo. A. VI.1529. 6 Uo. Seniori számadások. K.aa.1.2. 78