Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)
AZ ELSŐ PÜSPÖKVÁLASZTÁS A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETBEN - Üldözött superintendens?
súlyozni, hogy az itt egy évtől tartó viszálykodást meg kell szüntetni. S határozatilag kimondta, hogy „erre a feledés fátyla boríttassék'} Szentgyörgyi Sámuelt a borsod-gömör-kishonti egyházmegye vonta felelősségre, mégpedig a seniori tisztében való önkényes eljárásáért. Püspöki tisztsége szóba sem került. Ezért nem állhat meg a fejezet elején idézett értékelés, miszerint a lelkészekkel azért ütközött össze, mert egyházkerületi egységbe akarta terelni az egyházmegyéket (érről még részletesen szólunk alább). A vele szembeni eljárás nem minősíthető üldözésnek sem, még kevésbé mondható, hogy „ vérig üldözött püspök'1 volt, amint ezt a fegyelmi eljárás jegyzőkönyveit ismertető Szentpéteri Sámuel állította. A világiakkal szembeni élienszenve, s az ebből adódó feszültségek természetesen befolyásolták a borsodi tractus eljárását esperesével szemben. A lelkészekkel történt meghasonlása azonban legalább ugyanolyan mértékben hatással volt az ügy alakulására. A korábbi értékelések ezt figyelmen kívül hagyták, vagy félremagyarázták. A Szentgyörgyi Sámuellel szemben tett fegyelmező lépéseket erősen eltúlozták. Emberi gyengeségeit pedig teljesen elhallgatták. A világiaktól gyakran sérelmeket szenvedő lelkészek emlékezetében viszonylag korán kialakulhatott az egyházát védő püspök eszményi alakja vele kapcsolatosan. Talán ezért került neve mellé a pataki iskolai anyakönyvben az utólagos megjegyzés, miszerint „ Herkulesként halt meg".1 2 3 1 SpL 1888. 527. 2 Uo. 529. 3 Hörcsik Richard: i.m. 200. 68