Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)
AZ ELSŐ PÜSPÖKVÁLASZTÁS A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETBEN - A püspök
Közben családi bajok is terhelték, s talán ezért is döntött úgy, hogy elhagyja Győrt, esetleg kapcsolatai révén hívták is vissza Tiszán- innenre. Mindenesetre 1729-ben Rimaszombaton lett első lelkipásztor, lévén e jeles gyülekezetnek két prédikátora ekkor. Családi terhei súlyosbodtak, felesége öt esztendei betegeskedés után elhunyt. Vay Ábrahám közvetítésével 1736-ban újra nősült, feleségül vette Igó György szatmári prédikátor „elmaradott özvegyét".1 Lassan- lassan maga is elbetegesedett, magas vérnyomás gyötörte. Agyvérzést kapott 1740 elején, amiből igen nehezen épült fel, hosszú ideig beszélni sem tudott. Majd 1743. januárjában újabb szélütés érte.1 2 Azután 1744. március 13-án eltemette második feleségét is. Csaknem pontosan egy esztendő múlva maga is megvált ettől az árnyék világtól: 1745. március 17-én temették.3 Sírfelirata így foglalta össze életét: E sír halmában nyugodott el nemzete napja Tiszteletes tudós Szentgyörgyi Sámuel, a ki Püspöki tisztséggel tündöklőit a Tiszán innét, Borsodban senior, Rimaszombatban papi tiszttel.4 Szentgyörgyi Sámuel szereplése az egyházi közéletben pataki seniorságával kezdődött. Képességeinek, magatartásának, társai általi megbecsülésnek következményeként kerülhetett a diáktársadalom élére. Patakot elhagyva szélesebb mezőn folytatódott közéleti tevékenysége, amikor Bécsben a Kollégium ügyében munkálkodott. Ekkor is, majd peregrinációja során jó kapcsolatokat szerzett a református nemesség soraiban, amit később továbbépített. Vay Ábrahámmal „édes komám uram"-nak szólították egymást, vele tehát a társadalmi érintkezés szálait szorosabbra fűzte. A Vay családdal kollégiumi évei alatt már közelebbi kapcsolatba került, amikor Vay Ádám nevelője volt egy ideig. Lelkipásztori felkészültsége mellett ezen kapcsolatai, országgyűlési prédikátorsága, a Patakért végzett munka befolyásolhatták, hogy Tiszáninnen - noha akkor tisztséget nem viselt - püspöknek jelölték és meg is választották. A többi jelölt 1 SpF 1863. 64. 2 SRKLt. A.VI.1536. A.VII.1733. 3 Halotti anyakönyv 1744, 1745. Rimaszombat, Református Lelkészi Hivatal. Szentgyörgyi Sámuel halálának napja Zoványi Lexikona szerint március 6, Szómbathi János viszont 5-ére teszi. Szombathi János: A sárospataki főiskola története. Ford. Gulyás József. Sárospatak 1919.135. Vö. Sárospatak, Nagykönyvtár: Kt. 42.146. 4 Szombathi János: i.m. 135-136. 55