Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)

AZ ELSŐ PÜSPÖKVÁLASZTÁS A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETBEN - A Tiszáninneni Egyházkerület történeti földrajzi áttekintése

Az egyházközségek számának alakulása

Borsod

Abaúj

Zemplén

____uns__

év

m.

f.

m.

f.

m.

f.

m.

f.

ossz.

1640

121

187

75

85

68

99

47

109

791

1728

140

78

82

48

53

38

34

49

522

m. = mater ecclesia (anyaegyház), f. = filia (leányegyház).

A XVIII. század első felében - az egységes kerületté szerveződés idején - Borsodban és Abaújban az anyaegyházak száma nőtt, több leányegyház megerősödésének következtében, a másik két egyházmegyében viszont elég jelentős csökkenés mutatkozott. Az egyház- községek teljes számát tekintve, az ellenreformáció következtében előállt veszteség meghaladja a harminc százalékot.1

Az anyaegyházközségek száma 1640-ben 311 volt, ez legkevesebb ugyanennyi lelkipásztort jelentett, de többet is, hiszen néhány helyen egynél több prédikátor szolgált. Iskola csaknem mindegyik anyaegyházban volt már ekkor, általában mindegyik élén egy-egy tanítóval (lelkész és tanító ugyanazt a képzést nyerte). A XVII. század közepén tehát 600-700 közötti a tiszáninneni lelkészek és tanítók száma. Az 1728. évi összeírás 309 anyaegyházat mutat, ami azt jelenti, hogy a református gyülekezetek számának (anya- és leányegyház együtt) jelentős visszaesése ellenére sem volt kevesebb egyházi szolgára igény Tiszáninnen. Ez a kimutatás a lelkészek és léviták számát tartalmazza: 1728-ban 303 prédikátor és 7 lévita volt szolgálatban a négy egyházmegyében.

Szembetűnő a XVII. században az ungi egyházmegyében a leányegyházak jelentős száma. Átlagosan 2,3 jut egy anyaegyházra, ami természetesen nem ilyen egyenlő elosztódást jelentett a valóságban. Volt olyan egyházközség, amelynek tíz filiája is volt. Ez azért fontos szempont, mert az ellenreformáció erőszakos hódításának a leányegyházak könnyebben áldozatul estek.1 2 Ezt az ungi adatok összevetése igazolja is.

1 Csáji Pál: A magyarországi református eklézsiák és prédikátorok első hivatalos ösz- szeírása 1725-1729. In: Egyháztörténet 1958. I. füzet. Tiszáninnenre vonatkozóan: 49- 56. összesítő adatok: 65-67.

2 Ez később még fokozódott. 1753-ban előbb a prédikátorok kijárását tiltotta meg a királynő, majd 1754-ben a filiákban a tanítóknak nem engedélyezte a teljes istentisztelet tartást, 1780-ban pedig megszüntette a leányegyházak vallásgyakorlatát, s az oratóriumokat elvétette.

5