Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)
II. rész - VII. Az egyházi ének az istentiszteletben
éneklés megszüntetésére két ok késztette: egy esztétikai és cg}’ vallási. Az akkori ének (templomi) a zenei követelményeknek nem felelt meg és tartalma a theológia új mértéke alatt nem állott meg. Az ének, a gyülekezeti éneklés helyébe a közös beszédet állította. Csak azt tette, amit Luther és Kálvin, csak az eltávolított helyébe nem adott, illetve nem tudott azonnal mást adni. Lehetetlen - mondják - hogy Zwingli, aki szép úrvacsorái liturgiáját megalkotta, a templomi éneklést be nem vezette volna, ha hosszabb ideig életbe marad. Az úrvacsora liturgiájában (Action oder Brauch des Nachtmahls) az ének helyébe a váltogató beszéd lép. Ebben olvassuk, pl.: „Hie sprechind die diener mit der ganzen gemeind: Gott sye gelobt../’ Jetzt fahe (fange) der pfarrer an den nachfolgenden lobgesand den ersten verss an, und denn spreche das volk, man und wyb, einen verss umb den anderen. Der pfarrer: Eer (Ehre) sye gott in den hohinen! Die man: Und fryd uff erden! Die wyber: den menschen ein recht gmut (gesinnung)... Dann so küsse der leser das buch und spreche: Das sye got gelobtud gedanckt. Der wolle nach seinem heyligen wort uns alle sünd vergeben. Das volk spreche: Amen! Jetzt fahe der fümem (erste) diener an den ersten verss: Ich gloub in einen gott, Die man: In den vetter, allmechtigen. Die wyber: Und in Jesum Christum../’199 Az 1525-ben bevezetett közös beszéd nem vált be. Zwingli kevéssel halála előtt megjelent iratában: „Fidei Christ. Exposito”-ban a váltogató beszédet a gyülekezet csoportjai között megszünteti és az énekek mondását a diakónusokra ruházza rá. Az ének helyetti beszéd nem sokáig tartott ilyen formában sem és kevés idő múlva teljesen eltűnt a liturgiából.200 3. Az egy'házi ének emberi munka eredménye. Az egyházi ének mögött egy, vagy több ember áll aszerint, hogy a vers írója egyúttal a dallam szerzője-e. A legkülönbözőbb tények és alkalmak ösztönözhetik az írót arra, hogy éneket írjon; a zeneszerzőt, hogy alkalmas szöveghez dallamot szerezzen. Lehet ez az ösztönző erő saját énje, kénytelen gondolatát, vagy érzését melyek benne feszülnek, énekbe kiönteni. E „szent kényszerűség” jelét igen sok énekünk magán viseli. Igen sok éneket maga az Ige préselt ki a szívből. Jöhet a biztatás, a bátorítás az egyház részéről is. Nagyon sok embert a szükség kényszerűiét írásra. A jó, megfelelő ének hiánya. Igen sokan nekifogtak úgy' írni, hogy a gyülekezet szájába éneket adjanak, akiknek pennája alatt úgy csikorognak a rímek, döcögnek a szótagok, de jobb híján sok ideig éltek és kedvesekké lettek. Tudjuk, hogy Luther Márton énekszerző is volt. 199 R. Rietschel: Lehrbuch der Liturgik. l.Bd. Berlin, 1899. 413. 200 F.i.h. 2.sz. jegyzet 77
