Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)
I. rész - III. A reformátorok az egyházi énekről - b.) Kálvin János az egyházi énekről
zösségben éljen az anyaszentegyházzal: tehát járjon el egyaránt a vasárnapi meg a hétköznapi összejövetelekre, amelyeknek feladatuk az isten tisztelete és szolgálata. Ámde ennek következtében hasznos és célszerű, hogy minden hívó' tudja és értse azt, ami a templomban szóval és cselekedettel végbemegy, mert csak így nyerhet belőle lelki épülést és gyümölcsöket. Hiszen a mi Urunk, amikor megállapította, milyen rendet kell megtartanunk, midőn az Ő nevében összegyülekezünk, nem azért cselekedte ezt, hogy pusztán szórakoztassa az embereket bizonyos látni és néznivalókkal. Ó azt akarta, hogy az istentiszteletből lelki haszna legyen az ő egész népének. Pál apostol is erről tesz bizonyságot, amikor azt rendeli, hogy mindaz, ami a keresztyén gyülekezetben történik, legyen mindenek közös épülésére. (iKor. 14,26}. Már pedig a szolga nem rendelné azt, ha az Urának nem lett volna a szándéka. Ez azonban csakis akkor lehetséges, hogyha megfelelő tanítást nyerve, mindazt meg tudjuk érteni, amit az Úr a mi lelki okulásunkra rendelt. Alapjában véve a mi vallásos összejöveteleinken három ilyen dolog megtartását rendelte, s ez a három: az ő igéjének hirdetésére, a nyilvános és ünnepélyes imádság, meg az ő sák- ramentumainak a kiszolgáltatása. Ami a nyilvános imádságot illeti, ez kétféle lehet. Vannak olyan imádságok, amelyeket csak egyszerű szóval mondunk, másokat meg énekelünk. Ez pedig nem valami újabb kori találmány, hanem, amint a történelem bizonyítja, meg volt már az egyháztörténetének kezdetétől fogva. Hiszen már maga Pál apostol sem pusztán az egyszerű élőszóval imádkozásra buzdít, hanem az éneklésre is. (Ef. 5,19,- Kol.3,16). És ezt csakugyan tapasztalatból tudjuk, mekkora ereje és hatalma van, az éneknek arra, hogy emberi szíveket Istennek még forróbban, még szenvedélyesebben buzgó segítséghívására és dicséretére indítsa és gerjessze fel. Arra magától értetődően nagyon is ügyelni kell, hogy az éneklés ne legyen afféle könnyedén csapongó, hanem legyen benne súly és fenség, amit Ágoston egyházatya mondja. Vagyis tehát nagy különbségnek kell lennie az asztali és házi muzsika meg a zsoltár között: amarra vigadnak az emberek, emezt pedig a szent gyülekezetben éneklik, Istennek és az Ő angyalainak színe előtt. Helyes ítélettel reméljük mindenki szentnek és tisztának fogja találni az éneklésnek azt a formáját, amelyet ebben a könyvben bemutatunk. Hiszen az egyszerűen alkalmazva van a lelki épülésnek arra a céljára, amelyről már szóíottunk. Igaz, hogy az éneklés léleképítő munkája nem szorítható pusztán csak a templom falai közé. Odahaza is, meg még künn a mezőn is ösztön és eszköz lehet számunkra az ének, hogy dicsérjük Istent, szívünket hozzá emeljük s az Ő erejéről, jóságáról, bölcsességéről és igazságos voltáról elmélkedve megvigasztalódjunk. Hogy pedig erre mekkora szükségünk van, azt jóformán ki nem lehet beszélni. Először is nem ok nélkül buzdít bennünket oly odaadóan a Szentlélek a Szentírás által, hogy örvendezzünk Istenben és hogy minden egyéb örömünknek ez legyen a valódi célja. Tudja ugyanis a Szentlélek, mekkora bennünk a hajlandóság a hiábavaló örvendezésre. Természetünk folyvást arra von és csalogat bennünket,