Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)

I. rész - III. A reformátorok az egyházi énekről - b.) Kálvin János az egyházi énekről

előtte csak gyülekezeti, az egész nép által énekelt, éppen azért népének lehet. Erre mutat rá E. Doumergue is mikor ezt írja: Kálvin demokratikussá tette a vallásos éneket, azaz magát az ősi hangját a vallásnak."’89

Kálvin Jánosnak ezt a nagy jelentőségű munkáját, meh et a zsoltároknak a gyülekezetekben való meggyökereztetése tekintetében végzett, Nagy Sándor Béla90 így összegzi:

„A zsoltárok könyvében rejlő csodálatos értékeket Kálvin látta meg a legvilágosabban talán az egész keresztyénség története folyamán és meglátásainak következményeit igyekezett is minden tekintetben levonni és gyakorlatilag megvalósítani. A zsoltár éneklésének Kálvin igen nagy fontosságot tulajdonított az egyház reformációjának munkájában s elmondhatjuk, hogy a zsoltárokat Kálvin reformációi munkássága tette valóban népszerűvé az egész- világon, s ennek köszönhető az a megbecsülhetetlen zenei kincs is, amelyet a zsoltárok megzenésítésével teremtett meg, amely az emberiség kultúrájában minden időben rendkívüli értékes dokumentuma lesz. A zsoltárok a reformátorok előtt is szerepeltek bizonyos mértékben az egyházi életben: a római egyház liturgusai naponként olvasgatták a breviáriumok zsoltár szövegeit. De az egész gyülekezetnek: a hívők seregének közkincsévé valóban Kálvin tette a zsoltárokat.”

Kálvin János gondolatait a zene és az egyházi ének kérdéseiben úgy gondoljuk legmegfelelőbben előadni, hogy két hosszabb nyilatkozatát a maga teljes egészében ideíijuk és e két írás tartalmát összefoglaljuk máshoz elszórtan található nyilatkozataival kiegészítve.

Az egyik hosszabb nyilatkozata a XXXIII. Zsoltár 2. verséhez fűzött magyarázata:91 Ez így hangzik:

89 E. Doumergne: Művészet és érzelem Kálvinnál és a Kálvinizmusban. Ford.: Révész Imre dr. Bp. 1922. 35.

90 Nagy Sándor Béla: A református istentisztelet Kálvin felfogása szerint. Klny. Theol. Szemíe 1937 (XIII. évf.) 1.pótfüzet. Debrecen, 1937. 82.

91 Non dubium est quin vehementiam et ardorem affectus in Deo laudendo hoc versu exprimat, ubi in hunc usum instrumenta musica applicari iubet, nihil enim vult a fidelibus omitti quod mentes sensesque hominum ad canendas Dei laudes accendet. Etsi enim nonnisi articulata voce proprie celebratur Dei nomen haec tamen adminicula quibus se magis incitare fideles solent, non frustra addidit, praaasertim quum ad veteram populum verbe faceret. Deiscrimen mamquem tenendum est ne quidquid Iuda daeis olim praeceptum fuit, promiscue ad nos trahamus: nec vero mihi dubium est quin cimbala pulsare, canere ad ctharam et nablum, totumque illud musicae genus cuius mentio frequentur in Psalmis recurrent, pars fuerit legalis paedagigiae loquor de solemni templi cultu. Nam et hodie si musicis instrumentis se exhillarent fideles, fateor hoc illis debere esse propositum, ne a Dei laudibus auam laetitiam saperent: sed dumsacrossuos conventus peragunt, nihilo magis ad canendas Dei laudes congruere arbitror musica instrumenta, quam si quis suffitus, lucernas, et similes legis in umbras revocet. Stulte itaque hoc, út alia multa a Iudaeis mutuati sunt pápistáé. Hominas externis pompis deditos oblectat ille strepitus: sed Deo magis placet quum nobis per apostolum suum commendat simplicitas. Nam Paulus lKor. 14,16 Deum in publico fidelium coetu benedicere nonnisi-lungua cognita permittit. Certe vox hominis,quamvis non vulgo intelligatur, mortuis organis praestat. Quid ergo de cantillatione dicemdum, quae tantum inani sonitu aures verberat. Si quis obiiciat, musicam ad excitandos hominum animos plurimum valere: fateor id quidem, sed timendum semper est ne qua corruptela obrepat.

38