Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)
I. rész - II. A Szentírás az egyházi énekről - b.) Az Újszövetség az egyházi énekről
kell semmisülni mindannak, ami testi, és ami emberi. Ellenkezőleg mondja Pál apostol: Isten válj a, hogy mind értelmünkkel, mint lelkűnkkel neki szolgáljunk, emberi lényünk legbensőbb szellemi képességeivel, de egyúttal tudatunkkal is. Nem szabad az embernek magát Isten előtt kettészakítani és csak azzal, amiről az gondolja, hogy méltó vele neki szolgálni, csak azzal dicsérni Őt, hanem mindkettővel kell Őt szolgálnunk: imádkoznunk kell lélekkel, de imádkozni értelemmel is: s énekelni kell lélekkel, de értelemmel is! Pál apostol tanítása alapján ki kell zárnunk minden értelmetlen éneklést az istentiszteletből. Ennek a versnek tanítása az, hogy az ének értelmes beszéd. b.) ..És meg ne részegedjetek bortól, amiben kicsapongás van, hanem teljesedjetek be Szentlélekkel, beszélgetvén egymás között zsoltárokban, dicséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak. ” (Ef. 5,18-19). A közvetlen megelőző versekben arról van szó, hogy a keresztyén embernek ismernie kell az Isten akaratát. Ennek kutatása nem lehet közömbös senkinek sem. „Isten akaratának világos megpillantása adomány, azonban nem úgy. mintha az minden belső törekvés nélkül elérhető volna.'5 Isten akaratának \ilágos megpillantására szükségünk van szemünkre, feszült figyelmünkre. gondolkodásunkra, mert csak ezek fáradozása által világosodhat meg előttünk és bennünk Isten akarata. Ha vállaljuk azt, hogy Isten a mi Urunk, akkor teljes buzgósággal arra kell törekednünk, hogy észrevegyük: mit akar tőlünk, mit parancsol. Ennek az állandó és buzgó figyelésnek sok akadálya van. A legnagyobbak egyike a részegség. A részeg ember nem tud figyelni, nem tud gondolkodni, így nem értheti meg Isten akaratát. A részeg embert a bor uralja. A bor határozza meg gondolkozását és cselekedetét is. Ez pedig a lehető legtávolabb van mindattól, ami az Isten akarata és a lehető legközelebb van mindahhoz, amitől pedig el kellene magát szakítania, bűnhöz. A bortól igen sokan megrészegednek, mert megélénkítő és megvidámító hatása után vágyakoznak. A borral állítja szembe az apostol a Szentlelket és annak munkáját. Mennyire más és áldottabb hatások áradnak ebből a forrásból! A Szentlélek nemcsak hogy7 alkalmatlanokká nem tesz akaratának és ajándékainak a megismerésére, sőt inkább gyarló erőnket kipótolja, szemünket megnyitja értelmi képességeinket megélénkíti, hogy akaratát így jobban megérthessük és cseleked- hessük. „Beteljesedni SzentlélekkeF5 azt jelenti, hogy magunkat és magunkban mindent a Szentiéleknek kell alávetni. Alávetjük pedig magunkat akkor, ha elszakítjuk magunkat mindattól, ami a Szentléleknek ellentmond. A Szenílélekkel megteljesedett ember a maga „szent részegségét'5 vágyik kifejezni. Erre a célra igen alkalmas és megfelelő eszköz az ének: zsoltárok dicséretek és lelki énekek. Nemcsak az áldott örökség, ami a zsoltárban előttünk van, hanem az új ének is: a dicséretek és a lelki énekek a Szentlélek ajándékai. Énekelni szívvel és az Úrnak kell. Az lKor. 14,15 vers arra int, hogy csak lélekkel imádkozni és énekelni helyleien, itt arra figyelmeztet az 18