Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)
II. rész - XI. Az egyházi ének kritériuma - 2.) Az egyházi ének imádság
séggel igazat adunk P. Gábrielnek: „Nincs szükség az egyházi énekben azt számolgatni, hogy vajon a költő az „én”, vagy a „mi” szavakat használja. Az ének „én” szóval is lehet jellege szerint objektív „Wir-Lied” s megfordítva. Az is lehetséges és nem ritka, hogy e két magatartás egymásba ütközik és egymással küzd.”270 Vannak, akik minden egyéni lírai elemet kárhoztatnak az énekben, mások viszont a száraz, tanítói, moralizáló elemet. Megfér-e ez a két különböző elem egy énekben, vagy a két különböző elem egy énekben, vagy a két különböző fajta ének egy énekeskönyvben9 Meg, mert az egyházi éneknek abból a követelményéből, hogy az prédikáció legyen, következik objektivitása; abból, hogy imádság: szubjektivitása. Az igazi egyházi énekben ez a két elem egyensúlyban van egymással. Nem kompromisszum ez, hanem az énekben lévő belső törvényszerűség kiolvasása és így lényegéből folyó követelmény. Az igazi egyházi énekben az egyensúlyi állapot szilárd. Ott, ahol ez az egyensúlyi állapot felbomlik, a súlypont, vagy a szubjektív', vagy az objektív oldalra helyeződik át. Ha az objektív oldalra helyeződik át a súlypont, születik a racionális, moralizáló ének, ha az szubjektív oldalra, a pietista, érzelmes, misztikus ének. A jó egy'házi éneket egy belső dinamikus feszültség jellemez, amely éppen az ellentétes jellegű erők feszültsége miatt támad. Ez a dinamikus feszültség teszi az egyházi éneket elevenné és élővé, frissé és időszerűvé még akkor is, ha több száz éves. Még néhány mondatban érintenünk kell azt a kérdést is, hogy vajon az egy'házi ének két különböző típusa áll-e előttünk: egy prédikációs és egy imádság jellegű, vagy pedig a két jelleg egy éneken belül, vagy akár egy énekvers-szakon belül is előfordulhat. Az un. tiszta típusú egyházi ének nehezen gondolható el jónak. Azt tartjuk jó egy'házi éneknek, amelyben a két egymásnak feszülő erő egy éneken belül összefonódik, sőt azt is fontosnak tartjuk, hogy' e két elem ne legyen túlságosan messze egymástól. így pl. Losonczy István: jer lássuk az Úr keresztjét... dicséretének első tíz verse prédikációsszerü azon a határon, amikor az objektív elem túlsúlya majdnem megbontja az egyensúlyi állapotot, hiszen csak a két utolsó (11-12 v.) versszakban változik át imádsággá és ezzel jelentkezik a szubjektív elem is. Talán sokkal jobb és változatosabb ének lenne, ha a szubjektív', imádság elem több ízben tömé át az objektív prédikációs elemet. Ez utóbbi követelménynek jobban megfelel Lengyel József: Jézus ki a sírban valál... c. dicsérete, mert benne az imádság és prédikációs elem közelebb van egymáshoz és egymást váltogatják. Végül egy ének versszakán belül is szemlélhetjük a két elem békés és egymást megtűrő közelségét: Nem vagyunk mi magunkéi, De Jézus vére, bére; Testünk, lelkünk Istenéi Az Ő tiszteletére. Uram Jézus, jövel el, S lelked által segíts fel; 270 116 P. Gabriel: i.m. 15.
