Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 4. szám - IDŐVONAL - Bolvári-Takács Gábor: Kovács I. Gábor: Sárospatak erőterében. A tiszáninneni származású református egyetemi tanárok életrajzi adattára és életútleírása
is — tartalmazva. A harmadik kötet folytatta a református vonalat, de egyházkerületi származási oldalról, ebben 19 személy található. Összességében 105 életrajz látott eddig napvilágot (Soós Béla egyháztörténész a II. és III. kötetben egyaránt szerepel). A teljes vizsgált mintához képest ez még szerény, 10%-os arány, de arra mindenképpen alkalmas, hogy a sorozat jelentőségét alátámassza. A kálvinista mintaarány szintén alacsony: 1848—1944 között 183 református vallású professzor kapott katedrát, ehhez képest a II. és III. kötet egyelőre 38 személyt mutat be. A polgári korszak 1044 professzorának fogalmi meghatározásakor a szerkesztő azon nyilvános rendkívüli és nyilvános rendes egyetemi tanárok sokaságát tekintette mintának, akiknek kinevezésére 1848 áprilisa és 1944 októbere között került sor, továbbá akiket 1848 áprilisa előtt neveztek ki, de ezt követően is működtek. Helyet kapott az őszirózsás forradalom alatt az egyetemi autonómia megkerülésével kinevezett, emiatt utóbb státuszától megfosztott hét professzor is (mint Jászi Oszkár vagy Varga Jenő), de nem tartoznak ide a Tanácsköztársaság alatt kinevezettek, mert nem voltak felesküdve és beiktatva. Nem részei az 1044 fős listának az egyetemi magántanárok és a címzetes professzorok sem. Az archontológiai összefoglaláson túlmutató prozopográfiai dokumentáció a családtörténet meghatározó adatait a dédszülőkig visszamenőleg tárja fel. Ezt követik az iskolák, külföldi ösztöndíjak és tudományos fokozatok, majd a fontosabb dátumokat napra pontosan jelölő életútleírás, végül a tudományos, szerkesztőségi, közéleti, egyházi szervezeti tagságok, politikai szerepek, kitüntetések és jövedelmi-vagyoni viszonyok. Terjedelmi okok miatt a három kötet szerkezete nem teljesen egyforma. Az elsőből még hiányoznak a részletes életútleírások (igaz, ez a kötet címéből is kiderül); személyenkénti irodalomjegyzék pedig csak a második kötetben szerepel. A kötetekben többféle kiegészítő szöveg olvasható. Ezek egyfelől a kutatás formai jegyeivel kapcsolatos bevezető, forrástani és módszertani közlemények. Másrészről — és ez mutatja a kutatás adatbázisokon túlmutató jelentőségét — a professzorok kinevezési gyakorlatáról, a professzorok rekrutációjának családtörténeti, generációs és iskoláztatási összefüggéseiről, a református egyházkerületekről mint művelődési alakzatokról szóló áttekintő és elemző tanulmányok. A legutóbbi, régiónkkal kapcsolatos kötet bővebb elemzést is megérdemel. A cím {Sárospatak erőterében) tökéletesen szabatos. Nem pusztán egykori pataki diákokról van ugyanis szó, hanem olyan későbbi professzorokról, akiknek származását, családi hátterét és neveltetési környezetét a pataki iskola (alapvetően tiszáninneni református egyházkerületi hatókörű) kisugárzása határozta meg. így válik érthetővé, hogy a debreceni teológia tanárairól szóló második kötetből a gömöri gyökerekkel rendelkező Soós Béla miért kapott helyet „Sárospatak erőterében” (is), míg a szabolcsi származású Pokoly József, illetve erdélyi hátterű Zoványi Jenő (bár mindketten pataki diákok voltak) nem. A tiszáninneni kisugárzásban Sárospatak szerepe meghatározó: az életrajzokból kiderül, hogy a nem itt diákoskodók felmenői között is rendre pataki diákok bukkannak fel. Nem beszélve az olyan közvetlen hatásról, mint akiknek édesapja a pataki kollégium tanára volt (Búza László, Finkey Ferenc, Finkey József, 164 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-4
