Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kodácsy Tamás: A protestáns örökösítés teológia öröksége
A protestáns örökösítés teológiai öröksége Arnold van Ruler holland református dogmatikus három fontos pontra mutat rá58 a hagyomány továbbadása kapcsán, ami lényegét tekintve a dogma megmaradását és fejlődését, az örökösítés kérdését érinti: ez a teljesség, az azonosság és a folytonosság problémája. A fő kérdés az, hogyan beszélhet valaki a dogma történeti jellegéről azzal együtt, hogy annak kijelentett igazságát elfogadja? Erre pedig azt a választ adja, hogy ha nincs is püspöki apostoli hagyomány, de létezik a tanításnak — iskolának — egy olyan folytonossága, amelyben az egyház ugyanarról a Krisztusról beszél a történelem évszázadai során, akin keresztül megismerte a kijelentés teljességét az apostoli időkben. Ezt az apostoli folytonosságot apostolica successio doctrinaenek nevezi. Egy iskola ez, sajátos szókinccsel, szokásokkal, öntudattal, autonómiával, junior és szenior tagokkal. Az iskolában a tanuláshoz elengedhetetlen a kommunikáció, a dialógus, az egymással való beszéd. Ez a motívum sajátosan protestánssá teszi az apostolica successio doctrinaet, mert itt a dogmák kifejtése nem egy (vatikáni) hitletéteményből, mintegy dogmatárból (depositum fidei) kerül elő az egyház felismerése által, hanem utal a párbeszédes hitvalló állapotra (status confessionis). A Cézárea-Filippi hitvallás59 szerint Jézus az egyházát aligha Péter személyére építi, hiszen egy nőnemű vonatkozó névmással (epi tauté) mutat az alapra, amely inkább maga az elhangzott hitvallás (homo- lógia): „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!”60 De véleményünk szerint ez a vonatkoztatás még inkább az egész dialógusra mutat, ahogyan Jézus kérdezi a tanítványokat, ők felelnek rá, utána visszakérdez, majd Péter felel, és végül megerősíti. Ez a bátor kérdés-felelet egy nyitott iskolai atmoszféra, amely hordozza a hitvallás születésének vonását, és ezzel az apostoli hagyományt is. Összefoglalás Láthatjuk tehát, hogy a protestáns örökség örökösítési módja szerves része az örökségnek, ahogyan a teológiában a tartalom nem választható el a formától. Kálvin nyomán szabadok vagyunk arra, hogy az örökösítésről, a szóbeli hagyomány hordozásáról a Szentírással összhangban ne csak félve beszéljünk, hanem ezt a hagyományt felismerjük az írásmagyarázataink történetében, módszereiben, az apostoli kortól kezdve az egyházatyákon, reformátorokon és kegyességi irányzatokon át a kortárs tanításokig és igehirdetésekig. A Szentlélek belső bizonyságtétele olyan sajátos tétele örökségünknek, amely a teológiai iskolákat összekapcsolja nem csak térben, az ökumené jegyében, hanem időben is, a hagyomány örökösítésében. A reformáció ötszázadik évfordulója legyen annak a felismerése is, hogy mennyi mindent örököltünk ötszáz év alatt, és ez egyben milyen szerves része a keresztyénség kétezer évének, illetve az örökkévalóságnak. 58 Ruler van, Arnold A.: in Callahan, DJ.-Obermann, H. & O'Hanlan, D.J. Christianity Divided, (eds.), New York, Sheed and Ward, 1961,89-105. 59 Mt 16,13-20 60 Mt 16,16 2017-1 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 65
