Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Rácsokné Fügedi Zsófia: Az egyház büntető igazságszolgáltatásának elméleti megalapozása
Az egyház büntető igazságszolgáltatásának elméleti megalapozása 15-17 verseire utal az ősgyülekezetekkel kapcsolatban, aminek okai az előzőekben kifejtettek. Mivel a Szentírás sem anyagi jogi, sem eljárásjogi szempontból nem tartalmaz kellően részletes szabályozást, így szükségszerű az ember által alkotott jog, amely a megnevezett igehely gyakorlati alkalmazását teszi lehetővé. így, egyetértve Szentpéteri Kun Bélával, az egyházi fegyelmezés isteni rendelésen alapuló emberi jog, amelynek fontos követelménye a változtathatóság, hiszen az emberi élet is sokszínű és változó, amit a jogi szabályozásnak tudnia kell követni. Egyértelmű az olvasó számára, hogy az egyházjog, így az egyház bírói hatalmát taglaló szabályok határterületen helyezkednek el: lelki—teológiai és jogi aspektusok keverednek benne. Novák István és Szathmáry Béla is foglalkozik a bírói hatalom lelki és jogi oldalával, mindketten Ravasz László gondolatait alapul véve kiemelik, hogy nem elégséges lelki síkon közelíteni a fegyelem kérdéséhez, mert mint jogilag szervezett közösségnek szüksége van a jogi bírói hatalom összetartó erejére, a tárgyi valóság jogilag történő rendezésére. Megegyeznek a szerzők abban is — szintén kálvini alapokon —, hogy az egyházi fegyelmezés egyben pásztori szolgálat is, amelyben a szeretet törvényének központi helyet kell biztosítani. Ez a legfőbb sajátossága a világi igazságszolgáltatással szemben. A pásztori és a megtorló elemek szerepe tekintetében nincs teljes egyezés, hiszen míg Novák István élteti az 1928-ban született szigorúbb szabályozást, addig Kováts J. István evangéliumi elvek szerint erősítené a pásztori jelleget. Novák Istvánnal egyetértve igen nehéz a pásztori funkció jogi szabályozásban történő érvényre juttatása, azonban a megtorló jellegű intézkedések mind a speciális, mind a generális prevenciót elősegíthetik, amely különösen fontos, ha arra nézünk, hogy az egyház Krisztus teste, így kiemelt jelentőségű, hogy a lehető legtisztábban őrizze meg magát. Emellett a lelki és a jogi aspektus e tekintetben is összefonódik: a büntetés nemcsak reparál és megtorol, hanem bűnbánatra késztet, Jézus követésére int. Novák István és Kováts J. István is felhívja arra a figyelmet arra, hogy nem szabad a közigazgatási és a bírói funkciót keverni, ne legyen a bíróság elnöke és a fokozatos egyházi szerv feje ugyanaz a személy. A kettős aspektusú területre hivatkozással Novák fontosnak tartja, hogy lelkészi és jogvégzett tagja is legyen az eljáró tanácsnak. Kovács Albert utal rá, hogy a protestáns gyakorlatban az egyes bírói ítélkezés kiment a szokásból, de értékelést nem fűz a megállapításhoz. A többi egyházjogász azonban kifejezetten fontosnak, sőt alapelvnek tekinti a testületi bíráskodást, amely a Szentírásban gyökerezik. Egyetértek Szathmáry Bélával, hogy nem központi kérdés a bírói hatalom közvetlen vagy átruházott volta. Azonban úgy gondolom, hogy a Máté 18, 20 verse alapján közvetlenül kapja meg minden testület a hatalomgyakorlás jogát, valamint, utalva Szentpéteri Kun Bélára, a hatalom nem a néptől (gyülekezettől) származik, hanem Krisztus rendelése alapján létezik. De a legszűkebb értelmezés szerint még az is megállhatná a helyét, hogy minden bírói vagy akár a kormányzói hatalom származékos, hiszen Krisztus az egyház feje, a legfőbb és egyetlen bíró és kormányzó. 2017-4 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 67
