Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Rácsokné Fügedi Zsófia: Az egyház büntető igazságszolgáltatásának elméleti megalapozása
Az egyház büntető igazságszolgáltatásának elméleti megalapozása félemlítés volt az uralkodó elem, nem pedig a megjavításra alkalmas, szeretetteljes szelídség.”16 A világi jogban legfeljebb enyhítő körülménynek számító megbánásnak az egyházi bíráskodásban központi szerepet kell biztosítani, hiszen nem a bűnös elvesztése a cél, hanem, hogy belássa bűneit és megtérjen - minden fegyelmezésnek ezt kell szolgálnia. A Szentírás az egyház jelentőségét többféle megjelöléssel is hangsúlyozza: az egyház Krisztus jegyese, az egyház feje Krisztus, az egyház szent. Ez mind arra utal, hogy az egyház tagjainak éppen ezért távol kell tartaniuk magukat a bűntől, a szent- ségtelenségtől és tisztán kell megőrizniük magukat. A fegyelmezés további indoka a közösségmegtartó erő, hiszen a rend, a fegyelem és a szabályok az egy közösséghez tartozást erősítik. Az egyházfegyelem gyakorlása olyan méltóságot igényel, amelyből kitűnik, hogy tulajdonképpen Isten ítélkezik. A bíráskodás során az Igének kell uralkodnia, az Igét kell hirdetni, hiszen az egyházfegyelem ugyanazt teszi, amit az Ige: „ígér, biztat, másfelől fedd, ítél, kárhoztat”.17 A világi hatalommegosztástól eltérően az egyházban - ha jogi nyelven kívánunk fogalmazni — a törvényhozói, bírói és végrehajtói hatalom birtokosa egyaránt Isten, s mindez az О Igéjén keresztül nyilatkozik meg a számunkra. A gyakorlati megvalósulásban nem szabad, hogy egy ember kezében összpontosuljon a bírói hatalom, valamint elválasztva kell működnie a fegyveres, polgári hatalomtól. Kováts J. István arra is felhívja a figyelmet, hogy helytelen az az egyházi szabályozás, amely szerint az egyházi bírói testület fejei ugyanazok, mint az egyházi testületek elnökei. Továbbá túlzott fellebbezési lehetőséget biztosítanak a törvények, elég lenne kétfokú bíráskodás, csökkentve ezáltal a bírói testületek leterheltségét, illetve teljesen mentesítve az egyetemes konventet, amelynek mint legfőbb közigazgatási testületnek inkább más feladatokra kell koncentrálnia. Összefoglalva: Kováts J. István különös gondot fordítana az egyházban a fegyelmezésre, az egyházi szabályozást az evangélium szerint átalakítaná, és pásztori elemekkel bővítené, ugyanis véleménye szerint túlsúlyban van a megtorló elem a korabeli szabályozásban. (Ami azért érdekes, mert az 1928-ban megnyitott zsinat vezetett be a megtorló jellegű intézkedéseket, ami Novák István szerint a meggyengült erkölcsi nívó miatt igenis szükségszerű volt az egyházban.) Valamint az egyháztagokkal szembeni egyházfegyelemre több figyelmet kellene szentelni, továbbá az egyházi tisztviselőkénél alkalmazni kellene az egyháztagokkal szemben megengedett büntetéseket (úrvacsorától való eltiltás), ugyanakkor lehetővé kell számukra is tenni a büntetés enyhítését vagy felfüggesztését bűnvallás és megbánás esetén. Végezetül, nem gyakorolhatnák ugyanazok a kormányzói és bírói hatalmat. Szathmáry Béla a kulcsok hatalma tételének levezetése közben szintén foglalkozik a bírói hatalom lelki és jogi oldalával. A lelki bírói hatalom spirituális eszközökkel gyakorolja a hatalmat, tulajdonképpen erkölcsi jellegű, hiszen a bensőnkre hat, a jó16 KovAts J. István: A református egyházalkotmány alapvető kérdései, A reform-kérdések, Budapest, Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1948,371. 17 KovAts J.: i. m., 362. 2017-4 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 65
