Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kodácsy Tamás: A protestáns örökösítés teológia öröksége
Kodácsy Tamás Hogyan lehet évszázados hagyományról beszélni olyan felfogásban, amelynek egyik elsődleges elve a hagyomány hátrasorolása a Szentírással szemben? Anakronisztikus-e a hagyomány háttérbe szorításának hagyománya? Csak a Szentírás! A formai alapelv, a Sola Scriptura (egyedül a Szentírás) talán a legkorábbi sola, amellyel voltaképpen már John Wyclif (1320—1384) érvelt a római egyház tradíciójával szemben, amikor 1378-ban megírta a De veritate Sacrae Scripturae (A Szentírás igazságáról) című művét. Ebben a Szentírást tekinti legfőbb tekintélyforrásnak. Ám szó sincs arról, hogy a Szentírást mindentől függetlenül, csak az egyén általi megvilágosodása nyomán kellene olvasni, noha erre az egyéni megértésre is szükség van. Wyclif alapvetően az egyházat az önkényes, hierarchikus individualizmustól akarja óvni, és a bibliafordítással is arra ösztönzi a hívők közösségét mint egyetemes papságot, hogy segítsenek visszatérni az egyháznak az ősi igazságokhoz. A Szentírás mindent tartalmaz az üdvösséghez, de ennek eléréséhez elengedhetetlen „a Szentírásba vetett hit”, „az értelmes érvelés” és a „szentek hatékony tanúságtétele”. Wyclif kétségtelenül a Szentírás tekintélye hangsúlyozásának előfutára, de inkább a későbbi anglikán Prima Scriptura (első a Szentírás), mint a Sola Scriptura kizárólagos elv korai képviselőjének tekinthetjük. A szentek tanúságtételére való hivatkozás más megfogalmazásban a consensus fidelium (hívők egyetértése), amely magába foglalja az elődök, az egyházatyák egyetértését is.5 A Sola Scriptura mind az evangélikus, mind a református egyházban központi helyet foglal el, de az anglikán, illetve metodista egyházban a Szentírás—hagyomány—értelem „háromlábú zsámolyában” három elismert tekintély van, amelyek közül első, de nem kizárólagos a Szentírás.6 A Sola Scriptura elve nem azzal a tétellel áll szemben, hogy „egyedül a hagyomány”, hanem a sola nyomán az „és” kötőszóval, amely a Szentírás és a hagyomány közé kerül (Scriptura et traditio). Azaz minden teológiai kérdés eldöntésében csakis a Szentírás lehet meghatározó mérték, norma normans, semmiféle egyházi hagyománynak nem lehet ilyen mértékadó tekintélye, sem az igehirdetés, sem a dogmák tekintetében. Minden hitvallásnak, dogmának a mértékadó természete származtatott (norma normata), és a bibliai kánonból fakad. Ebből következik, hogy minden kanonizáció utáni teológiai nyilatkozat vagy dogma, amely a Szentírás tekintélyét, méltóságát vagy tévedhetetlenségét kívánja védeni, szükségszerűen elcsúszik, mert a nyúl viszi a vadászpuskát, azaz a származtatott tekintély akar 5 Yarnell, Malcolm: Royal Priesthood in the English Reformation, Oxford University Press, 2000, 31-32. 6 Schmidt, Richard: Glorious Companions, Five Centuries of Anglican Spirituality, Eerdmans Publishing, 2002,15. 52 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017 - 1
