Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 3. szám - SZEMLE - Hodossi Sándor: Egy Sárospatakról induló tanári karrier kibontakozása (Vincze Tamás: Alkotás és iskolateremtés:Pedagógia tanszék a Tiszántúl egyetemén 1918 és 1941 közt, Debrecen, DUP, 2017 (Oktatáskutatás a 21. században, 5), 193 p.)
SZEMLE Egy Sárospatakról induló tanári karrier kibontakozása Recenzió: Vincze Tamás: Alkotás és iskolateremtés: Pedagógia tanszék a Tiszántúl egyetemén 1918 és 1941 közt, Debrecen, DUP, 2017 (Oktatáskutatás a 21. században, 5), 193 p. Hodossi Sándor Mitrovics Gyula, az MTA levelező tagja, a Magyar Esztétikai Társaság elnöke, az Esztétikai Szemle alapítója harminchárom éves korában költözött el Sárospatakról. Ebben a városban nőtt fel, majd egyetemi tanulmányai befejezése után itt kezdett el tanítani a gimnáziumban. Itt formálódott személyisége, itt alapított családot. Itt jegyezte el magát a tudományos élettel, amit megpecsételt az érettségi évében megkapott Kazinczy-díj, amelyet a magyar irodalomban leginkább jártas pataki gimnazista kaphatott meg. Bár tizenegy évnyi pataki gimnáziumi tanárság után 1904-ben Miskolcra költözött családjával, mindvégig hű maradt mindahhoz, amit útravalóul Patakon kapott. Vincze Tamás, a Mitrovics Gyuláról szóló monográfia szerzője szintén kötődik Sárospatakhoz. Pályakezdő fiatal kutatóként hat évig tanított a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Karán 2001-2007 között. Az Alkotás és iskolateremtés című könyvében két párhuzamos, egymást kiegészítő törekvést állít a középpontba, s ezzel Mitrovics Gyula tevékenységének két fő vonulatát jellemzi. A könyv szerkezete olyan színházi előadásra emlékeztet, amely során két egymáshoz sok szállal kapcsolódó, mégis önálló egyfelvonásos darabot mutatnak be. A két mű önállóan is értelmezhető, ugyanakkor együtt színpadra állítva sajátos többletjelentéssel bírnak az egyes darabok is. Az Alkotás és iskolateremtés című mű is hasonlónak tűnik számomra. Mintha két, egymással sok tekintetben kapcsolódó, mégis önállóan is értelmezhető könyv lenne egybeszerkesztve. Az előszót követő első három fejezet a kiegyezéstől 1945-ig tartó időszak kvalifikációtörténeti áttekintése. A haladás iránya felülről lefelé, a hierarchia csúcsától az egyetemi tudományos minősítési rendszer aljáig, a doktori fokozat elnyerésének követelményeinek bemutatásáig vezet. Az első fejezet azt mutatja be, hogy milyen szempontok játszottak fontos, meghatározó szerepet a tanszékek betöltésénél, milyen összetevői voltak a professzori státusznak a tárgyalt időszakban. Ugyanakkor arra is kitér, hogy milyen egzisztenciát jelentett a professzori állás a korszakban. Schneller István 1913-ban az egyetemi tanár hármas feladatköréről azt írta, hogy az három egymástól jól elkülöníthető, ám mégis összekapcsolódó szerepkörből áll. Első a tudósé, akinek rendszerben kell látnia tárgyának teljességét. Második a pedagógusé, aki tanítványokat nevel ki, oktat, értékeket közvetít. A harmadik szerepkör a hivatalnoké, aki rendszeresen ellenőriz, adminisztrál, vizsgáztat. Mivel mind a tudományos kutatás, mind pedig a lelkiismeretes tanári munka nagy energiákat emészt fel, a professzoroknak nagy teherbírású embereknek kell lenniük. „Ne legyen egyetemi tanár az, aki 2017-3 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 175
