Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Berkesi Sándor: Kodály és a református egyházzene
Berkesi Sándor kóláink. Szokolay Sándort idézem: „Fájdalommal kérdezem, a világon akadna-e még egy nemzet (saját szégyenére), amelyik Kodályát nem veszi be saját Nemzeti Alap tantervébe?” Egy amerikai énekpedagógus, aki a Kecskeméti Kodály Intézetben sajátította el a „magyar módszert”, a közelmúltban Magyarországra visszajőve felháborodva kérdezte: hogyan hagyhattátok ezt a csodálatosan magas színvonalat eddig süllyedni? Legolvasottabb napilapunk már két éve kificamodott ötlettel állt elő. Osz- szefoglalom: mivel a klasszikus zene alkotóereje kiapadt, és az embereknek csak egy százalékát érdekli egy pedagógus-felmérés szerint, az egyetlen megoldás, rockzenét az iskolákba! Azt hiszem, nem szükséges a kommentár. Fordítsuk meg az érmet, vegyük számba a pozitív jelenségeket is! Református iskoláinkban bevezetésre kerül az egyházi ének-zene tantárgy. Nyári kántorképző tanfolyamaink hűséges, lélekkel teli, magas színvonalon végzett munkája évről évre egyre gazdagabban termik áldásos gyümölcseiket. Miskolcot, Budapestet, Nagyváradot közelről ismerve ezeket tanúsíthatom. Talán egyszer Debrecent is sikerül felébreszteni „Csipkerózsika-álmából”. A különféle iskolatípusok egyházzenei tanszakai ökumenikus szellemben főleg elméleti alapozást adnak. Református tanítóképzőink kántori tanszakain kevesen végeznek, s mivel a státusz nem nyújt egzisztenciális biztonságot, a diplomások sokszor más pálya felé orientálódnak. Felértékelődnek viszont a Református Egyházzenészek Munkaközösségének (REZEM) rendezvényei, kiadványai, továbbá a tartalmas nyári táborok (például: Vésztő), vagy az idén 50. alkalommal megrendezésre kerülő zenei hét Tahiban. A már-már követhetetlenül gazdag CD kínálat is tartalmaz értékes egyházzenei programokat (például a Református énekek a Zeneakadémián sorozat). A Kálvin kiadónál megjelent új ifjúsági énekeskönyvet (Az Urnák zengjen az ének) igyekeztem Kodály Zoltán szellemében megszerkeszteni. A közelmúltban beszélhetünk néhány új orgona örvendetes megszületéséről vagy megújulásáról. Teológiáinkon, lelkészképzésünkben viszont az ének-zene oktatás feltételei (tantárgyak, óraszám) a történelmi egyházakkal összehasonlítva szegényesek; a sor végén vagyunk. Ez Kodály hazájában egyszóval minősítve: méltatlan. Ennek hosszú távú felszámolását, megoldását látom legsürgősebb tennivalónknak. Ma élő zeneszerzőink világszínvonalon viszik tovább a kodályi örökséget. Orbán György főleg latin szövegre írt miséi, motettái, Szokolay Sándor kánonjai, köny- nyebb-nehezebb (sokszor bibliai szövegre írt) kórusművei, a Lutheránia ének-zenekarának készített, az egyházi év alkalmaira komponált kantátái, Vajda János Pater noster című oratóriuma a 21. század magyar zenetörténetének maradandó értékei. Ez utóbbi tavaly nyáron hangzott el Debrecenben (tudomásom szerint azóta sem) a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nyitókoncertjén. Alcíme: Az elnyomott jobbágyok Miatyánkja a földesurak ellen. A mű 18. századi ismeretlen debreceni református diákköltő versére készült. Mint az ősbemutató hallgatója úgy éreztem, megszületett századunk új Psalmus Hungaricusz. Szabó Dezső Bartókra és Kodályra, a „példamutató nagy ikerpárra” gondolt, amikor gyönyörű összefoglalásul mondta: „Egy mennyei jóvátételi bizottság ajándékozta őket nekünk.” Hinnünk kell, hogy a nem túl távoli jövőben maradéktalanul 86 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-3
