Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Steinbach József: Isten Igéjének hirdetése Isten beszéde
Steinbach József igehirdetés csodájában? A szent eszköztelensége ellenére, a feladat komplexitása ellenére (készülés, istentisztelet, lelkész más feladatai, gyülekezeti és egyházi kapcsolatrendszerek kontextusa), a kiszámíthatatlanul pörgő, változó, vaduló és bizonytalanodó világ okán, ahol a keresztyénség már nem a „nyilvános igazság” szintje.26 Az Ige egyházaiban ezek döntő kérdések. Ezek után felmerül az a gyakorlati kérdés, hogy mit tehetünk mi az igehirdetésért? Mit tehetünk mi azért a csodáért, hogy Isten Igéjének hirdetése Isten beszéde legyen? Mindenekelőtt egyet tehetünk, könyörgünk Szentlélekért, gyakoroljuk az epiklézist,27 annak klasszikus meghatározása szerint. Az epiklézis által biztosított egyedül az üzenet megnyílása, mert ekkor elvétetik a szöveg és a közöttünk kifeszített sokféle „lepel” (2Kor 3,14), és feltárul a textus igazi mondanivalója. Vagyis állíthatjuk, hogy a Szentlélek a „legszakszerűbb” exegéta. Az epiklézis biztosítja a megértés helyességét, vagyis a helyes írásmagyarázati szempontok érvényesülését, az írás eredetei szándékának megfelelő mederben tartja az exegetikai és meditációs munkát, biztosítja a krisztocentrikusság, a szöveg eredetei mondanivalójának és speciális üzenetének megerőszakolása nélkül. Az epiklézis klasszikus értelme az, miszerint a Szentlélek nem ad új kijelentést, hanem a Jézus Krisztusban közölt kijelentést hitelesíti, élővé és hatóvá teszi, ezért a Szentlélek a Krisztus-prédikációt áldja meg. Az epiklézis biztosítja a megszólító tolmácsolást is, Isten Igéjének megszólító továbbadását, ideértve a szentlelkes eredményig vezető prédikációs munka minden állomását, a textusválasztást, exegézist, meditációt, felépítést, szemléltetést, kidolgozást, egészen az előadásig; amelyben ugyanaz a Lélek szóljon meg, mint amelyik által leírták a szent szöveget. Az epiklézis azért nélkülözhetetlen, mert kifejezi, hogy nincs hatalmunkban az Ige, így megóvja az igehirdetést minden gőgtől. Ezért az igehirdetés elsőrenden térdmunka, Szentlélekért való könyörgés, amely aztán jó ötletek formájában hallgattatik meg (Rudolf Bohren).28 Az epiklézis ugyanakkor a prédikáció egyetlen emberi lehetősége (Békési Andor).29 Továbbá, mit tehetünk mi azért, hogy Isten Igéjének hirdetése Isten beszéde legyen? Az emberi faktor teológiája is valójában a Szentlélek Isten műve, kegyelmi ajándék. Ennek hangsúlyozása után fogalmazhatjuk meg azt, hogy a prédikációs munkában annyit tehetünk még az igehirdetés csodájáért, hogy szeretjük Isten Igéjét. Ezért komolyan vesszük az alapos készülés szenvedélyes feladatát, felvállaljuk hétről hétre a prédikációs munka gyötrelmeit, amit az alkotáslélektan a preparáció, inkubáció, illumináció, ve- rifikáció négyesében határoz meg, és melyeket minden pszichologizáló erőltetés nélkül átültethetünk a homiletika területére, a készülés fázisait illetően. 26 Newbigin, Lesslie: Evangélium a pluralista társadalomban. Fordította Boros Attila, Budapest, Harmat Kiadó, 2006, 260-272. 27 Boross Géza: Homiletika, Szólj!"-Homiletika tankönyvek 1., Pápa, DTRE, 2015,190. 28 Bohren, Rudolf: Predigtlehre, München, 1971,17-27. 29 Békési Andor: Kálvin, a Szentlélek teológusa, in Evangéliumi kalvinizmus, Budapest, Kálvin Kiadó, 2009, 14-50. 24 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-3
