Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 1. szám - SZERKESZTŐI ELŐSZÓ - Nagy Károly Zsolt: Emlékezet, örökség, identitás
A református emlékezet helyei hogy a múlthoz való viszony a holokauszt óta már nem politikai, hanem morális (sőt érzelmi) alapon nyugszik.”7A morális és érzelmi megközelítés, az objektív tényszerűségre való törekvés kritikai attitűdje mellett (vagy előtt) a szubjektív átélések, élet- tapasztalatok s így az egyéni vagy kisközösségi múltolvasatok felértékelődése posztmodern fejleménynek is tűnik, ezzel együtt azonban fontos azt is látnunk, hogy egy közösségben megfogalmazott emlékezetkutatás — vagy általánosabban: egy közösségben az emlékezettel való reflexív foglalatoskodás — az adott közösség identitásáról, így identitáskríziséről és -változásairól is tudósít. így az európai emlékezetkutatások szoros kapcsolatban állnak az európaiság keresésének, ha tetszik, az európai identitáskrízisnek a folyamatával, melynek keretében Európának mint emlékezetközösségnek a kialakítása, „kitalálása”,8 ezen keresztül pedig az európai identitás újrakonstruálása a tét. Aleida Assmann szerint ahhoz, hogy Európa transznacionális emlékezési keretként tudjon működni, közös történelmi tudatra van szükség, amelyben az empátia, a párbeszéd a feltétele annak, hogy a nemzeti emlékezetek és identitások ne kioltsák egymást, ne feloldódjanak, hanem integrálódjanak egy európai identitásban. A cél egy olyan közös európai emlékezeti és sorsközösség, amelyben a nemzeti határok csupán belső határok, amelyben mindenféle erőszak áldozatáról (így a holokauszt áldozatainak szenvedéséről is) megemlékezünk, s önmagunk történelmében, identitásában a tettest és az áldozatot is, a saját bűnt és a másik szenvedését is elismerjük. A közös európai emlékezeti kultúra alapja tehát egy olyan dialogikus emlékezés, amelyben alapvető vonatkoztatási pontok a történelmi traumák (például a diktatúrák idején elkövetett bűnök), a nemzeti emlékezetek nélkülözhetetlen fontosságú részei a más nemzeteknek okozott szenvedés történetei is.”9Az emlékezet mint integrációs, közösségszervező „felkészültség” ebben az olvasatban nem a homogenizáció instrumentuma tehát, kutatásának pedig — kivált az emlékezet helyeinek esetében — elsősorban a megosztott emlékezet áll a középpontjában, vagyis a helyeknek az a sajátossága, hogy különböző közösségekben különböző — nem ritkán egymásnak feszülő- emlékezetkoncepciók társulnak hozzájuk. Mindaz, amit Aleida Assman Európa összefüggésében írt, jó eséllyel alkalmazható az európai nemzetekre és a nemzetek alatti — lényegében a nemzeteket alkotó — különböző emlékezetközösségekre, és kiterjeszthető a társadalom vallási alrendszerére is. Ennek a szempontnak a beemelése pedig a reformáció emlékezetével kapcsolatos gondolkodásunkba, egy közös magyar emlékezeti és sorsközösség kialakítása szempontjából — a református egységet szem előtt tartva Kárpát-medencei összefüggésben — fontos következményekkel járhat. Elég talán, ha a reformációra mint megosztott 7 Assmann, Aleida (Der lange Schatten der Vergangenheit: Erinnerungskultur und Geschichtspolitik, München, С. H. Beck, 2006) gondolatmenetének összefoglalását lásd: Pabis Eszter: Az emlékhelyek kutatásának eredményeiről Németországban és Svájcban, in S. Varga Pál - SzAraz Orsolya -TakAcs Miklós (szerk.), i. m., 157. 8 Az elképzelt közösségek kérdésköréhez lásd Benedict, Anderson: Elképzelt közösségek: Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről, Fordította Sonkoly Gábor, Budapest, L'Harmattan-Atelier, 2006. 9 Aleida Assmann [Auf dem Weg zu einer europ, Wien, Picus, 2012) alapján: Pabis: i. m. 163. 2017-1 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 17
