Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Földváryné Kiss Réka: Emlékbeszéd
Földváryné Kiss Réka lelkészek és a presbiterek voltak. Az új Forradalmi Bizottságok munkájában nagy számban vett részt a református egyház helyi elitje. Ok komoly szerepet játszottak nemcsak az önkormányzatiság kiépítésében, hanem a rend és a törvényesség fenntartásában, illetve a (sokszor nagyon keserű indulatokból táplálkozó) önbíráskodások megfékezésében. ’56 egyik nagy tanulsága a vidék hihetetlen rendpártisága, és ha ez valahol mégis megbomlott, akkor igyekeztek mihamarabb visszaállítani az életet a rendes kerékvágásba. A lelkészeket ért megtorlások során nem egy esetben éppen e békéltető tevékenységük vagy a Nemzeti Bizottságokban betöltött szerepük miatt indult ellenük eljárás. A kiállásáért életével fizető Gulyás Lajosról ma még hallani fogunk, ezért hadd idézzek egy talán kevésbé ismert esetet: Ladányi Imre géresi lelkészét. Ugyanis az ő vádiratában borzalmas korlátolt kommunista frazeológiával bár, de a megtorló hatalom kimondta, hogy mi volt az egyházak legfontosabb szerepe ’56-ban: „Mivel Ladányi, mint református pap legértelmesebb ember volt közöttük, így hallgattak az ő véleményére és csak olyan határozatok születtek, melyekkel Ladányi is egyetértett.” Igen: ők voltak a „magemberek”, a helyi elit, a rendpárti forradalmárok, akiknek hallgattak a szavára. Ladányi Imre ezért másfél év börtönbüntetést kapott. Nagy Kolozsvári István szentgyörgyvölgyi és Szenczy Győző nábrádi lelkész 3-3 évet, a fiatal nyíregyházi lelkész, Bán István (Békefy Benő református esperes nemtelen akciójának köszönhetően) 8 évet, Yincze Ferenc kiskőrösi lelkész 2 évet, Tussay János pocsaji lelkész másfél évet, Tóth Dezső tiszakürti lelkész pedig 14 hónapot, hogy csak néhányat említsünk a kádári bíróság által elítélt lelkészek névsorából. Gecse Endre kárpátaljai és Sass Kálmán érmelléki lelkipásztorok mártíriuma pedig arra figyelmeztet minket, hogy a megtorlás nem állt meg a határoknál. ’56 valódi közös Kárpát-medencei református sorsközösséget is jelentett. De volt, akit még csak nem is állítottak bíróság elé: Marosi József oroszlányi lelkészt ugyanezért a karhatalmisták úgy megverték, hogy fél szemére megvakult, Sípos Istvánt, a híres kisújszállási papot pedig harminc, Budapestről érkezett karhatalmista gumibotozta. A református presbiter Nyírő Gyula orvosprofesszor fogadta be őt titokban a klinikára. Ezen a ponton talán azt sem érdektelen megemlíteni, hogy Nyírő Gyula volt az, aki orvosszakértői véleményével megpróbálta az akasztófa alól megmenteni a szintén református Tóth Ilonát. Aki pedig ezt az orvosi szakvéleményt megkérte, Tóth Ilona védőügyvédje, a kor egyik legkiválóbb és legtisztességesebb jogásza, Kardos János, aki Tóth Ilona előtt védte - többek között — Szombathelyi Ferencet, védőként szerepelt a nagy koncepciós perben, a Magyar Közösség-perben, majd ő volt Ordass Lajos püspök ügyvédje is. Kardos János neve azért lehet ismert, mert ő nem csupán református volt, hanem egyenesen a dunamelléki református egyházkerület 1948-ban törvénytelenül elmozdított főgondnoka. Mindezt nemcsak azért mondtam el, mert az évfordulóhoz kötődő aktuális történeti anekdota, hanem azért, mert meggyőződésem, hogy ezen a ponton az 1945 utáni református egyháztörténet egyik szociológiai lényegéhez érünk. Fiogy a felszín alatt, a látható hivatalos egyház szintje alatt búvópatakként, kis mocorgó szigetekként (Németh László szép kifejezésével élve) élt egy 110 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-1
