Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Füsti-Molnár Szilveszter: Műveld és őrizd!
lakozásuk idejét és határait. A kairosz szó, az idő itt a népek, nemzetek történelmére vonatkozik. Az, hogy Istennek a népek világával van dolga, azt is jelenti, hogy a történelem Isten történelme, és a népek világához tartozik üdvösséget, Messiást hozó ígérete - ahogyan erre már a bevezető gondolatokban is utaltunk. A nemzeteknek azonban nemcsak történelmük van, hanem határaik is vannak. Ezt azonban aligha szabad a mai politikai határok értelmében felfognunk. A határ ugyanis az identitás meghatározója. Ez ad önazonosságot az egyénnek és a népnek egyaránt. Ezzel együtt meg is különböztet a másiktól, és így adhatja meg az egészséges kapcsolat lehetőségét. Azt is jól tudjuk, hogy milyen permanens veszélyt jelentett és jelenthet a kultusz és kultúra, vagy még inkább a civilizációk összefonódása. A tizenhatodik században elindult reformáció olyan önkritikus szembenézést jelentett, amely „a magyar nép zivataros századaiban” az egyéni bűnbánattal együtt egy közösség, egy nemzet közösségének Isten előtti bűnbánatát is jelentette. Isten kegyelmes irgalma, a megváltás és az újjászületés csak ebből a felismerésből lehetséges. A felemelkedés egyetlen és megkerülhetetlen záloga az Istenhez fordulás. Ez a fordulat szembesít önmagunkkal, tisztázza azt, kik is vagyunk valójában Isten nélkül, és Isten hatalma nem csupán azt teszi lehetővé, hogy megvalljuk és elforduljunk bűneinktől, hanem az ítéletben kegyelmes Istenre tekinthetünk, aki közösséget üdvösséget ad nekünk, aki „most új életre támaszt fel” (Heidelbergi Káté 45. к-f.), megújítva értelmünket, egész emberi valóságunkat, amely így kihat mindarra, ami körülvesz közvetlenül és közvetetten: nemzetre és kultúrára egyaránt. Mindez pedig felelősséget ruház ránk. Ennek a felelősséghordozásnak a küzdelmes útját jelenti az elmúlt több mint ezer, azon belül pedig megkülönböztethetően az eltelt ötszáz év is a hit megvallásával, a protestáns neveléssel és iskoláztatással, a gályarabok mártíriumával, a kisebbségi lét megannyi megpróbáltatásával, hitvitákkal, vagy éppen a szolidaritással. Idetartoznak azonban a félresiklások is: téveszmék, ideológiai valláspótlékok, elvtelen kompromisszumok, a kultúrharc, az értelmiség kaméleonmagatartása, túlélésre játszó taktikák, a konformizmusba hátrálások. Idetartozik gyakori rossz közérzetünk is, bizonytalanságunk és a történelemben begyűjtött fekete pontjaink miatt megosztó véleménykülönbségeink. Egyáltalán az Ige kétélű kardjával harcolunk mi még? Vagy csupán az elöregedni látszó protestáns öntudat kicsorbult pengéivel vagdalko- zunk? Keresztyénséget kiáltunk, manapság egyre hangosabban, a többség illúzióját keltve ezzel, és közben a szekularizálódott tömegek masszív közönye vesz körül bennünket. Minőségi hiányainkat már egy jó ideje mennyiségi mutatókkal is számlálni tudjuk. Kisebbségi létről lenne szó? Isten igéjének összefüggésében mindenképpen. Ez a „kicsiny nyáj” bizony szükségben, aggodalomban, kicsinyhitűségben vagy éppen hűtlenségben nem különbözik a többségtől. Abban azonban igen, hogy pásztoruk van, jó pásztoruk, aki gondoskodó szeretetével elmegy és megkeresi az elveszettet. Az Istentől választott és a világból kihívott kisebbség az egyház. Amikor pedig komolyabban veszi küldetését és hivatását, az Isten igéje szerinti Műveld és őrizd! - A magyar kultúra ünnepe 2017-1 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 105
