Sárospataki Füzetek 20. (2016)
2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rácsokné Fügedi Zsófia: A bírói szerep és az ítélkezés gyakorlata a Szentírásban
A bírói szerep és az ítélkezés gyakorlata a Szentírásban A bírósági eljárás kritériumai, menete Nincs külön olyan fejezet, amely összefoglalná az eljárás alapelveit, mégis több ma is létező jellegzetesség kiolvasható a törvényekből: • Méltányos ítélkezés követelménye (3Móz 19,15) • Ártatlanság vélelme • Törvény előtti egyenlőség (2Móz 23,2-3; 3Móz 24,22) • Szóbeliség elve (azonban némi írásbeliségre utalnak a következő helyek: Jób 31,35-36; Ézs 65,6; Dán 7,10) • Nyilvánosság elve (5Móz 21,19; Bír 4,5; Jer 26,10) • A feleknek kötelezően részt kellett venniük Először a peres feleknek elő kellett adniuk a vitás ügyet, illetve a sértettnek a vádat. A bíróság kihallgatta a tanúkat, ha volt esetleg egyéb bizonyítási eszköz, akkor azokat megvizsgálta, majd a bírák előadták véleményüket, a többség döntött, s végül végrehajtották az ítéletet. A büntetési nemek és végrehajtásuk Bűnösség megállapítása esetén az elítéltre pénzbüntetés, megvesszőzés, halálbüntetés kiszabását tette lehetővé a törvény. A pénzbüntetést a károsult részére kellett megfizetni, lehetőleg pénzben, esetleg más ingóságban. Ha erre nem volt módja, akkor ingatlanából kellett kielégíteni a sértettet. Ha az elkövető sem ingó, sem ingatlan vagyonnal nem rendelkezett, akkor a károsult adósa lett. A megvesszőzést még az ítélet napján végre kellett hajtani. A gyakorlat szerint az ütéseket három testrészre egyenlően elosztva kellett adni, éppen ezért a törvény szerint maximumként meghatározott 40 ütés kiszabására nem került sor. Amennyiben az elítélt fizikai állapota nem tette lehetővé a kiszabott büntetés végrehajtását, úgy lehetőség volt csökkenti az ütések számát, valamint nem a legerősebb embereknek kellett foganatosítani, nehogy súlyos sérülést okozzanak. (A római ítélet végrehajtásába ezzel szemben sokszor belehalt az elítélt, olyan kegyetlen módon hajtották végre.) A halálbüntetést azonnal végre kellett hajtani. A vesztőhely azonban a várostól távol volt, így néhány óra eltelhetett az ítélet kimondása és végrehajtása között. Ezen idő alatt még mindig volt lehetőség az újratárgyalásra, ha valaki mentő körülményt jelentett be, valamint az elítéltnek is volt lehetősége kérni, hogy kísérjék vissza és tárgyalják újra az ügyét. Ha ennek esete nem állt fent, akkor bűnvallásra szólították, majd tömjénnel kevert erős bort adtak neki, hogy enyhítsék helyzetét. „A tal- mudi perrendtartás a kivégzés négy módozatát ismeri (ábrá mitot bét din). A négy: megkövezés, megégetés, megfojtás és kard általi halál, vagyis lefejezés. Ahol a Tóra a ‘halálbüntetés’ kifejezést használja, és nem specifikálja miként — akkor bölcseink szerint a ‘megfojtás általi halál’-ról van szó, de nem úgy, ahogy azt napjainkban teszik, hanem egy olyan procedúra által, amely elvonja az elítélttől az oxigént, és az megfullad (Szánhedrin 52b). Általában a Talmud kimondja, hogy az írásvers ‘...szeresd 2016-1 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 73
