Sárospataki Füzetek 20. (2016)
2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rácsokné Fügedi Zsófia: A bírói szerep és az ítélkezés gyakorlata a Szentírásban
A bírói szerep és az ítélkezés gyakorlata a Szentírásban Azt az egyetlen Istent kell tisztelni, aki kiválasztotta magának Izraelt ingyen kegyelméből a népek közül, és szövetségre lépett vele. Nem azonos felek között jött létre azonban ez a szövetség, az egyik fél hatalmas, és oltalmába fogadja a gyengébb felet, akinek így a kötelezettségi oldalán nem marad más, minthogy elfogadja és végrehajtsa a parancsolatokat. Isten szeretetből választotta ki Izraelt és kötött vele szövetséget, nem vár mást, mint viszont-szeretetet: „s most, Izrael, mit kíván tőled Jahve, a te Istened? Csak azt, hogy Jahvét, Istened féld, az ő útjain járj, szeresd és Jahvénak, a te Istenednek szíved, lelked mélyéből szolgálj...”(Dt 11,12). „Isten népe köteles megtartani az Istentől kapott intézményeket, törvényeket és rendelkezéseket, de ezek nem puszta jogszabályoknak tekinthetők, minthogy indítékukat a főparancs adja: ’szeresd Jahvét, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből’ (Dt6,5). Teljesítésük nemcsak előírások végrehajtása, hanem az emberi szándékból fakadó, hittel irányított cselekvés, rugója és indítéka pedig a kiválasztó Isten iránti viszontszeretet.”5 Von Radnál a szövetséggel kapcsolatosan azt olvashatjuk, hogy a Sínain kötött szövetségről szóló jahvista beszámoló bár töredékes, annyi mégis bizonyos, hogy egyoldalú védelmi kapcsolatként értelmezi a szövetséget (2Móz 20,9-11). Ezzel szemben az elohista beszámoló (2Móz 24,3-8) az ember döntési kényszerét is bekalkulálja, az embernek bele kell egyeznie, sőt esküt kell tennie. Ezáltal előtérbe került a személyes döntés és az, hogy vajon betartja-e majd, amit ígért. „Abban, hogy Isten felajánlotta kegyelmét, megjelent a törvény. Eltekintve a Sínain kötött szövetség jahvista szöveg- változatától (amely túlságosan töredékes ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le belőle), az egész Ószövetségben igen szarosán összekapcsolódik az Istennel kötött szövetség és annak kinyilvánulása, hogy Isten törvényeket akar felállítani Izrael számára. A Deuteronomium teológiájában olyan szoros egységet képez e két esemény, hogy a ’szövetség’ szó egyenesen a parancsolatok szinonimájává vált.”6 A Deuteronomium újszerű volta abban is megmutatkozik, ahogyan az egymástól eredetileg független, nagyszámú parancsolatokat egységesen szemlélte és egy teológiai összefüggésbe állította azokat. Ehhez viszonylag hosszú időre volt szükség. „Izrael szemléletében ettől fogva minden önálló rendelkezés Jahve akarata alapjában véve oszthatatlan kijelentésének részeként jelent meg. Ekképpen azonban Jahve kijelentésére vonatkozó felfogás kialakulásának alapjává végérvényesen a kultusz vált. Az ősi Izrael a parancsolatokkal és a törvénygyűjteményekkel, valamint a papi törvényekkel egyképpen a kultusz keretében találkozott. A Tóra azonban a teológiai tanítás tárgya volt, a tényleges életet illetően pedig egyre inkább az emberi szív területén vált jelen- tőssé.”7Amint a zsoltárok is mutatják, az Isten igéjével, parancsolataival való foglalkozás örömöt jelentett, igaznak nyilváníttatott az olyan ember, aki ezeknek megfelelően él. A Tóra merevvé, általános értelemben vett törvénnyé válása, melyhez betű szerint kell ragaszkodni, csak később következett be, a Deuteronomiumban még nem ilyen 5 Rózsa: /'. m. 251. 6 Rád: /'. m. 114. 7 Rád: i. m. 163. 2016-1 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 67
