Sárospataki Füzetek 20. (2016)
2016 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Fekete Csaba: Hálaadó úrvacsorái imádságok
Hálaadó úrvacsorai imádságok sem mondta ki zsinatunk), újból vegye használatba Patak a magáénak tekintett szertartási rendet.22 Nem kellett úttörőként foglalkoznom azzal, hogy szinte semmi nem maradt az újabb lelkészi gyakorlatban, sőt már 1814 óta sem a szertartás szövegében a 17. századi imádságokból és egyéb jellegzetességekből. A három évszázad emlékezetére 1958-ban tanulmányt készített, továbbképzésen előadást és javaslatot is vállalt Hangács református lelkésze, Papp Géza.23 Felmérése egyezett saját tapasztalatommal. Keveredtek a szertartási vonások. Tiszáninnen gyülekezeteiben a megoldás éppen úgy vegyes volt, mint az ország más területein vagy a határon túl. Majdnem kivétel nélkül megvolt és megvan az egyik jellegzetes vonás, a kehely és a megtört kenyér felmutatása, amelyet puritánjaink erős túlzással babonának és bálványozásnak neveztek, ezért tilalmaztak (prima elevatio elnevezéssel, holott voltaképpen a secunda elevatio kárhoztatása volt ez). A föntebb idézettek szerint megvan a Ravasz-féle rendtartásban is. Mai napig gyakorolják, szinte mindenütt. Megmaradt azonban az „első asztal” szokása, ezt az 1927-es Agenda és az 1929-es rendtartás részletes ajánlásokkal leírja, álló úrvacsorázásként. Ez sem mindenütt terjedt el, főként akkor nem, ha több lelkész végezheti a szertartást. Nagy gyülekezetben gördülékenyebb a mozgó úrvacsorázás, rosszallására vagy tilalmazására nincs igazi teológia ellenérv, a puritánoknak sem volt. Alkalmas kis gyülekezetben az álló úrvacsorázás, vagy ahol csak kevesen szoktak úrvacsorázni, ezért egyszerre kiállhat az úrasztala köré minden férfi, minden nő, vagy minden fiatal, majd a gondnok, kántor, egyházfi. Tehát az első asztal után még kettő vagy három. Megokolás és adatolás nélkül elfogadhatjuk-e, hogy a kenyér és a pohár fölötti két imádság többszázados gyakorlat, amint ezt a Ravasz-féle rendtartás kimondja? A Pataki Agenda 1658-ban a szereztetési igék elhangzásakor azonnali „oszdogálás” gyakorlatát követeli az általánosan szokásos prima [et secunda] elevatio gyakorlatával szemben. Két-két imádságot közöl. A folytatódás vegyes, ámde föltárhat ismeretlen adalékokat a további kutatás.24 A 19—20. században nem sokan törődtek a pontos hivatkozással, adatolással, forráskritikával. Jogos Zoványi Jenő kíméletlen (és nem ritkán bárdolatlan) bírálata. Mégse húzódozzunk attól, hogy kiterjesszük ezt az 1985- ös és az 1998-as rendtartásra.25 Csakhogy a jogos bírálat önmagában kevés. Az önkényesség és tarkaság, az önként vállalt liturgiái fegyelem hiánya (kerületi határokon 22 Szőnyi György: A tiszáninneni úrvacsorái rendtartás, Sárospataki Református Lapok, 1995,3-5. 23 Papp Géza: „A Tiszáninneni úrvacsora-rendtartási különállás 1658-1958". — „A 300 éves tiszáninneni úrvacsorái liturgia". — [Javaslat a liturgia egységesítésére az egyházmegye közgyűlésén.] Gépirat, Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Nagykönyvtára, Kézirattár, Kt. d. 22. 895. 24 Különféle forrásokból összemásolt kéziratokkal találkoztam, ezekben több eltérő renddel és az egyes részek változataival. További áttekintés és kutatás alapján feldolgozásukat későbbre tervezem. 25 Egyik kiadvány sem hivatkozik forrásokra. Korábban szóvá tettem az úrvacsorái kérdésekhez fűzött egyetlen lábjegyzet bibliográfiai és textológiai pontatlanságait. Folytatásként újabb adatokkal megírtam a kérdések történetét, itt erre nem terjeszkedem ki. Helyesbítettem a 103. zsoltárra alapozott hálaadó imádság körüli hibás adatokat is Szatmári Ötvös István „Ágen- dája"című kiadatlan tanulmányomban. 2016-4 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 55
