Sárospataki Füzetek 20. (2016)
2016 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Fekete Csaba: Hálaadó úrvacsorái imádságok
Fekete Csaba „Igaz, hogy a konvent intézkedett egy közös ágenda készítése tárgyában és az egyházkerületek is magokévá tették az ügyet, de ki tudja, mikor lesz mi nekünk közös ágendánk, vagy csak az egyes egyházkerületek is mikor készülnek el egy-egy ilyen művökkel?!”8 Valóban nem lett az intézkedésből és a kerületi munkálatból semmi Csiky Lajos életében. 1905-től, majd pedig 1923-tól folyt ugyan az előkészítés, az addig gyűlt kéziratokat Csiky Lajos kezelte élete végén. Ezt a román megszálláskor elkobozták. Végül tetemes késéssel törvényesült 1929-ben Erdélyben, a következő évben Magyar- országon is, egyházunk története folyamán első ízben az egységesítés, a gyakorlatban soha nem kivétel nélkül. További tisztázatlan vagy ismeretlen részletek kutatása most nem célom, egyelőre csak a jelzett imádságok eredetét vázolom, amelyet én is, mások nyomán, mindig patakinak véltem. Dunántúl már a 18. század végén elfogadta,9 hogy a teljes szertartást mindenütt az úrasztalától vezesse a lelkipásztor. Révész Bálint közléséből egyértelmű, hogy az ország más vidékein a 19. század középén és később is a szereztetési igék olvasására és az úrvacsorái tanításra jött le a szószékről, és vonult az úrasztalához a prédikátor. Addig minden a szószékről hangzott el, a prédikáció utáni meghirdetéssel kezdve a feloldozással bezárólag. Csiky Lajos említette volna, ha a Révész Bálint bővített kötetének megjelenése idején, már az országos egységet óhajtó debreceni zsinat után évekkel, változás kezdődött volna. Milotai Nyilas István sem szól arról, hogy miként énekelt a gyülekezet, a liturgikus énekkar és a kántor. Agendája rövidített kiadásában jelenik meg annyi (1680-tól), hogy a szertartás prédikációs és sákramentális része között ének hangzott. Nem mondja meg sem Révész Bálint, sem Csiky Lajos, hogy aközben énekelt-e a gyülekezet (vagy a kántor) a tiszántúli régióban, miközben a lelkész lejött a szószékről, és az úrasztalához vonulva folytatta a szertartást. Van ugyan Révész Bálintnak erre is egy jegyzete: „hol egy pap van, a bezáró — mindezeknek utána előtt, — hóikét pap van, éneklés utánezt azonban a szószéken elkezdendő meghívás és bűnvallás elé illeszti, nem az úrasztali szolgálat megkezdése elé. Révész Bálint az osztogatás előtti könyörgés után fontosnak látta az itt következő dőltbetűs jegyzést, majd közölte folytatólag a megáldó imádságokat, (szövegüknek a Ravasz-féle rendtartásban történt módosításait 1929-es évszámmal olvashatjuk): „Sok helyen szokásban van, mielőtt az Úr vacsorája osztása megkezdetnék, a kenyérnek és bornak külön megáldása, megszentelése. — Hogy ezen szokás se mellöztessék egészen általam: készítettem egy erre vonatkozó formát, melyet használhat, ki e szokást követni akarja, mielőtt az Ür vacsorája osztásához kezdene: 8 Révész Bálint: Egyházszertartási beszédek, i. m., 3. 9 1790-ben, vö.Tóth Endre: Az úrvacsoraosztás Dunántúlon a reformációtól fogva a 18. század végéig, Theologiai Szemle, 1934,138. Megjelent különlenyomatként is, Debrecen, 1934. (Theo- logiai Tanulmányok 38). 52 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 2016-4
