Sárospataki Füzetek 20. (2016)
2016 / 3. szám - RECENZIÓ - Bába Szilvia: Református egyházak a diaszpóra szolgálatában. Kihívások és válaszok
Bába Szilvia Bemutatja a jóléti társadalomban végzett lelkészi szolgálatot is. Fontosnak, a gyülekezetépítés pillérének tartja a pásztorációt, a családlátogatást, az idősek, betegek felkarolását, gondozását, a szeretetszolgálat gyakorlását és a nevelést. További alappillér szerinte „a mindennapi szeretetteljes lelkipásztori élet és az abból következő bizonyságtétel mellett az evangélizációs jellegű, szívhez szóló igei szolgálat, azaz a prédikáció is. Nem engedhetjük meg azt a fényűzést, hogy üres szólamokkal, túlzottan tudományos, elvont teológiai kérdésekkel vagy elnyújtott kegyes beszédekkel tereljük el a figyelmet a mai »jóléti« ember számára fontos, őt érintő, hozzá szóló üzenettől... Ezek a kérdések merőben más töltetűek, mint az otthoni, Kárpát-medencei magyarság egzisztenciájáért, a mindennapi kenyérért, a kisebbségi sors terheinek könnyítéséért könyörgő ember kérdései.” (121. o.) Kovács Lőrinc rámutat ezzel arra, hogy a diaszpóra és a Kárpát-medence magyarsága különbözik. Utóbbiak sorsát jellemzi Kányádi Sándor verssora: „Vagyunk, amíg lenni hagynak, se kint, se bent, mint az ablak.”8 Ám a nyugati, tengeren túli magyar közösségek problémája más. Vizsgálja a református egyház jövőjét a diaszpórában. Egyetért Karl Rahner megállapításával: „a történelmi egyház helyébe a szórványegyház lép, a maga szórványkereszténységével és misztikus irányvonalával... Az öntudatos, felnőtt, érett hitéletnek olyan egyházi struktúrákra van szüksége, amelyekben kibontakozhatnak a sokféle karizmák.” (128. o.) A szerző következtetése, hogy „[a] jóléti társadalomban szolgáló egyháznak... újra kell fogalmazni a küldetését, szolgálatának tartalmát és módját... [A] református egyháznak a jóléti világban élő magyar diaszpóra számára meg kell találnia azt a hidat, mely a teológia hagyományos történelmi vonalán átívelve a 21. század emancipált, Istenkereső emberéhez vezet.” (127., 129. o.). A hidat szerinte az evangélium, a felebarát és az Isten szeretete jelenti. Kovács Lőrinc tanulmánya időszerű kérdéseket vet fel. Figyelemre méltó saját személyes tapasztalatokkal, empirikus kutatásokkal rendelkezik, így közelről ismerve, hitelesen mutatja be a jóléti világ előnyeit, hátrányait, veszélyeit, továbbá az egyház helyét a jóléti társadalmakban, valamint a református egyház szolgálatát a diaszpórában. Hozzájárul az eddigi nézőpontok kibővítéséhez. Tanulmányának kiemelkedő érdeme, hogy összegezte és közreadta gyakorló lelkipásztori szolgálata során szerzett gazdag tapasztalatait, elért eredményeit, amelyekkel egyrészt árnyalttá teszi a diaszpóra egyházának, lelkészeinek szerepét, feladatát, másrészt hozzájárul a megújuláshoz. További tudományos kutatásaihoz, lelkészi szolgálataihoz, a magyar etnikai identitás megőrzése és kialakítása érdekében végzett közösségépítő és kulturális munkájához jó egészséget kívánok és Isten áldását kérem. Kovács Lőrinc az általam is igen tisztelt Márai Sándor versrészletével indította tanulmányát, így én szintén az írót idézve zárom recenzióm sorait, aki szemléletesen fogalmazta meg a diaszpóra-létet, a kettős kötődést: „Mert két hazád van, ne feledd el. Ez a te titkod... Olyan, mint egy illatszer neve... Két hazád van, egy téli és egy nyári, mint a nyugtalan madaraknak. ... Soha ne feledd el, hogy ez is haza, s nem Kányádi Sándor: Felemás őszi versek, Pécs, Jelenkor Kiadó, 2002, 8. 114 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 2016-3
