Sárospataki Füzetek 20. (2016)
2016 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csorba Dávid: Debreceni Ember Pál kéziratos prédikációinak tanulságai
Debreceni Ember Pál kéziratos prédikációinak tanulságai Mivel egy típusból több is maradt fenn, kijelenthető, hogy Ember Pál ünnepi textusai egyéniek voltak. Alig van ismétlődés két húsvéti beszéd alap igehelyében, kivéve az úrvacsorás istentiszteletnek azt a szakaszát, amely az asztalhoz hívogató panele lehetett Ember Pálnak, mivel három variációt is találtam belőle. Olyan eset is van, mint az újévi esetén (Zsolt 65,12), hogy a textus megegyezik, de maguk a szövegek teljesen eltérnek. Ez a megoldás pedig nagyon fárasztó lehetett: minden esetben új beszédet írni és mondani. Felteszem, hogy ebben a döntésben nemcsak a lelkész alkata és személyes választása van benne, hanem az élénk gyülekezet visszhangja is: a nagyünnepekkor sem lehetett ugyanazt a puskaport ellőni. Márpedig egy kora újkori beszéd nem 15-20 percig tart, mint manapság, hanem félóra s negyvenöt perc, katolikus testvéreknél vagy ádázabb, lelket vizsgáló prédikátornál akár elérhette az egy órát is. Ennek megfelelően a beszéd felépítése precíz, több pontból álló rendszerben, számos idézettel, bibliai, szakirodalmi, történelmi és egyéb utalással telítve, komoly felkészültséget igényelt. A lista adataiból kiolvasható, hogy milyen gyakorisággal kellett megszólalnia a kora újkori tiszteletes uraknak. Ha önálló lelkésze volt a gyülekezetnek (Patak, Losonc), akkor prédikált vasárnap kétszer, hétköznap lectio continua módra végigmagyarázott egy bibliai könyvet két délutáni alkalmon, majd temetett szombaton, emellett szolgálhatott még mininum egyszer valamilyen speciális esetben (Losonc esetében a filián Tugárban). Ha nagyvárosban élt (Szatmár, Debrecen), akkor megosztozott a lelkésztársaival (előbbi helyen kettő, utóbbinál ez négy-öt lelkészt jelentett) a feladatokon, de azok nem lettek kisebb számúak, csak immáron egyetlen kurzus sem tartozott egy emberhez. Az látszik ugyanis, hogy míg Losoncon elkezdett egy lectio continuát több könyvből, Szatmáron már csak egy könyvvel kellett ezt végeznie, Debrecenben azonban hol ezt, hol azt a kurzust folytatta. Mondhatná a kritikus olvasó, hogy hiányosak az adatok, és tévedhetek a következtetéssel. De elég megnézni Ember Pál diákköri naplóját (Wade mecum), amely éppen egy ilyen közös bibliamagyarázatot rögzített, amikor három lelkész osztozott meg a heti két alkalmon, és nem volt benne különösebb szervezett rend, hogy mikor ki következett (legalábbis nem látunk rá, hogy kik és mi alapján döntöttek erről).25 És akkor még nem említettem azt, hogy a lelkész nemcsak a szószéken állt meg, hanem egyéb feladatai is bőséggel akadtak. Éppen a legadatgazdagabb periódusból tudjuk, hogy Debrecenben a heti 4-5 kötelező alkalom mellett számos egyéb munkával bízták meg: diáktörvény átírása, könyvkiadás és korrektúra, Biblia-fordítás exegé- zise, valamint az önálló egyháztörténeti kutatás. Mindez egy saját gyülekezettel megtetézve, kis családdal, és ebből következően számos testi bajjal. Nem csodálható, ha ezek után az ötvenes évei végén meghalt lelkészt a liszkai gyülekezet krónikása „igen öreg embernek” látta. Ember Pál prédikációinak referenciális jegyzetei alig vannak, kivéve az idővel egyre gyakrabban előforduló „beteg voltam”-típusú, a dátum mellett megjelenő utalásokat. A nem panaszkodónál pedig a kevés is sok. 25 Erről bővebben I. Csorba: A zászlós bárány nyomában..., i. m., 167. 2016-3 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 69
