Sárospataki Füzetek 20. (2016)

2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Nagy Réka: Szabó Miklós (1907-1982) kéziratos hagyatékának egyháztörténeti vonatkozásai

Szabó Miklós (1907-! 982) kéziratos hagyatékának egyháztörténeti vonatkozásai

gazdálkodáson olyan tevékenységet értek, amely a magántulajdonra épült, meghatározta az élet ritmusát, egy jól körvonalazható életformát jelentett. Gazdálkodó életformájának lenyomatát őrizték meg a gazdálkodás témában írt versei, amelyek szaktudása mellett azt is igazolják, hogy hivatásként tekintett erre az életformára. A földműves munka idő- és energiaigényét gazdasági feljegyzései szintén alaposan dokumentálták.

Kéziratai, a falubeliek visszaemlékezései alátámasztják Szabó Miklós gazdálkodással szembeni elhivatottságát. A földbe mint megélhetési lehetőségbe vetett reményét azonban alapjaiban ingatta meg a mezőgazdaság központilag irányított átszervezésének tapasztalata. Kezdetben (1952—1957 között) a kötelező beszolgáltatások nehezítették meg Szabó Miklós és a falu többi gazdájának életét. Ennek az embertelen időszaknak a visszásságait szintén versek sorozatában dokumentálta. Az erőszak és a megfélemlítés eszközeit sem mellőzve került sor a földek és a mezőgazdasági eszközök kisajátítására. Ezekre az előzményekre építve avatták fel 1961. november 19-én a szil- ágybagosi „Előre” kollektív gazdaságot. Szabó Miklós 1961. október 13-án iratkozott be a kollektívába. (SzM_Munkanapló)

Az egyes személyek és a falu egészének életében fordulópontot jelentett a helyi kollektív gazdaság megalakulása. Egyesek előtt korábban lezárt utakat nyitott meg a falu társadalmi hierarchiájában, mások korábbi pozíciójukat veszítették el. Míg a korábbi történelmi fordulatok nem okoztak gyökeres életformaváltást a falvak életében, addig a kollektivizálás alapjaiban forgatta fel a mindennapi élet kereteit.

Szabó Miklós, bár megbecsült gazdának számított, nem került be a kollektív gazdaság vezető testületébe. 1962-től a gazdaság szőlészetének és gyümölcsösének vezetője volt, majd ebből a tisztségéből is menesztették, s nyugdíjazásáig alkalmi feladatokat kapott. Mellőzöttségét önképzéssel, versírással, helytörténetírással, kéziratainak rendezésével kompenzálta.

1956—1960 között írta meg Szilágybagos Község és Egyház Történelme (1205— I960) című kéziratát, melynek alapján 1962-ben elkészítetted Szilágybagosi Református Anyaszentegyház 300 éves Történelme 1663-tól 1963-ig címet viselő helytörténeti munkát, kifejezetten az egyház múltjára fókuszálva. Beszédesek a helytörténet megírásának időpontjai. A kéziratok megírásának idején Szilágy megye mint köz- igazgatási egység nem létezik. Az átmenetinek számító kis magyar világ után ismét a román közigazgatási rendszer kiépítésének folyamatát — amely ezúttal a szovjet modell átvételével, a diktatórikus rendszer kiépülésével társult — tapasztalhatták meg az ismét kisebbségi helyzetbe került magyar emberek. A nemzeti sajátosságok meglétét elfedő, a múlt eltörlését hirdető hatalmi ideológiával szemben Szabó Miklós a falu lakosainak magyarságát, a magyar történelemmel való szoros kapcsolatát, a területhez való jog történeti alátámasztását hangsúlyozta. Tulajdonképpen azt a múltat örökítette meg, azt a történeti tudást rögzítette, amelynek kiszorítása, felszámolása folyamatosan zajlott a hivatalosnak számító történetírásban. A jelen felborult, forrongó viszonyai között a múlt jelentette a biztos pontot. A helytörténet, majd külön az egyháztörténet megszerkesztése a megírás újabb indítékára mutat. A II. világháború utáni ismételt kisebbségi helyzetben az egyház olyan közeget jelentett a lokális

2016 - 3 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 47