Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 1. szám - RECENZIÓ - Csorba Dávid Kálvin könyvei Erdélyben
Csorba Dávid tás jellemzi, ami a könyvek teljességre törekvő leírása miatt a kötetét több tudományág számára is megkerülhetetlenné teszi. Ha csak egy Kálvin-kötet leírását megtekintjük, ez rögvest láthatóvá válik. Azonos a szerkezete a 358 bibliográfiai tételnek: címek (kolligátumok, egybekötött kötetek jelzése), kötések, supralibro- sok (a borítón található nyomtatott monogram és évszám), könyvtári jelzések, possessori (tulajdonosi) bejegyzések, sőt a tulajdonosok beazonosítása is mind megtalálható egy kötet adatainál. S ez az igényesség annak fényében látszik óriási feladatnak, ha számba vesszük, hogy Kálvin 358-féle kiadványát kellett ehhez 296 kötetben s 37-féle könyvtári állományban végigbogarászni Máramarosszigettől Bukarestig, Váradtól Zágonig, s ehhez járult hozzá még két magángyűjtemény 1-1 kötete is. A felvilágosodás jelentkezése s az új nyomdatechnika megszületése előtti ún. kora újkor vagy más néven a régiség könyveinek vizsgálata komplex módszert igényel: nem csupán prímér szövegelméleti kérdéseket jelent, hanem filológiai alapkutatásokat, kiadás- és nyomdászattörténeti leírásokat, eszme- és kapcsolattörténeti nyomozásokat. Egy ún. régi könyvnek nem mindig van régi kötése, sem pedig címlapja, s ha igen, sem egyértelmű a címleírás, mivel a cím és a szerzőség még külön helyre került aló. századi kiadványokon. Ezen túlmenően a Kálvin-ki- adványok egykori tulajdonosait (akiknek száma a kötetben 700 körüli) nemcsak magyar hátterű és kálvinista értelmiségiek közt lehet megtalálni, hanem számos szász, illetve unitárius lelkész közt, sőt még a kor román tudósa, if). Halicsi Mihály is olvasta a genfi reformátor dogmatikai főművét. A nevesebb magyar könyvtulajdonosok közé számítottak a fennmaradt adatok tükrében az óprotestáns kor nagy tudósai (Szegedi Gergely, Laskai Csókás Péter, Szenei Molnár Albert, Alvinczi Péter, Czeglédi István), püspökei, esperesei (Miskolczi Csulyak István, Geleji Katona István, Tófeus Mihály etc.), de ahogy haladunk az időben előre a saját korunk felé, egyre inkább használták, adták-vették-örökölték egymást közt például Kálvin kommentárjait a kisebb parókiák mára csak nevükről ismert lelkészei. A 16. és 20. század közötti időfolyamban felvonultak mindazok az érdeklődő olvasók és ige- értő-magyarázó tanárok-lelkészek-jogtudósok, akik számára Kálvin viszonyítási pont volt, egy 1800 előtti kiadása pedig becses példánya a házi könyvtárának. Ősz Előd olvasástörténeti kutatásai jelzik, hogy miként változtak idővel a tendenciák: kezdetben az Institúciót övezte figyelem, majd az exegetikai iskolák születésével párhuzamosan, a 17. századtól kezdve inkább a kommentárokat. A 16-17. században még külhonból hoztak vagy rendeltek kiadványt, később - több ok (cenzúra, ár-értékarány) miatt - a belső piac szolgálta ki az immáron jobbára otthon tanult olvasóközönséget: a saját vásárlást felváltotta a hagyatéki öröklés vagy könyvtári olvasás. S mindeközben mellékesen olyan filológiai kuriozitásokat oldott meg a Bibliotheca Calviniana Transylvanica szerzője, amelyek a szakiroda- lomban akár 200 éve öröklődő félreértések voltak: a temérdek adattárat szinkronba hozva nemcsak életrajzi adatokat pontosított, hanem szerzői attribúciókat is jelölt ki (ld. pl. a Genfi Káté magyar fordítójáról szóló részt). S ha a tisztelt olvasó 140 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 2015 -1
