Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: Teológia és film
Rácsok Gabriella adatik meg számára.19 Brinkman számára ezek a Krisztus-alakok az ószövetségi előképek mintájára a mai modern „utóképek” szerepét töltik be.20 Ezekben az utóképekben a krisztológia számára lát lehetőséget a teológia és a kortárs kultúra közötti dialógus folytatására.21 Abból indul ki, hogy a Názáreti Jézus története még nem ért véget (Jel 21. és 22.), és még nem minden jelentetett ki számunkra (lKor 13,9.12). Az ószövetségi messiási próféciák csak részben teljesedtek be, vagyis a már, de még nem feszültségében élünk. Sok minden láthatóvá vált Krisztusban, de nem minden. Az újszövetségi szerzők bizalommal tekintenek a jövőbe, ez a bizalom pedig új megfogalmazásokat és új képeket tesz lehetővé. Természetesen ezeknek valamiképpen kapcsolódniuk kell a létező (márkijelentett) megfogalmazásokhoz és képekhez, már csak azért is, hogy igaz voltuk lemérhető legyen.22 Másban látja a Krisztus-alakok azonosításának célját Robert Pope. Szerinte a filmes rejtett Krisztus-alakok azonosításával zsákutcába jutunk, ha a krisztológia számára keresünk forrást, mivel a tökéletlen nem tudja megjeleníteni a tökéletest. Minden filmes Krisztus-alak rendelkezik az ember gyarlóságából fakadó hibákkal, fogyatékossággal, bűnökkel, ez pedig akadályként jelentkezhet a néző számára az analógiák megtalálásában. Ezek a tökéletlenségek inkább azt teszik lehetővé, hogy a néző azonosuljon ezekkel a szereplőkkel, az azonosulás azonban nem a Krisztus mivolt, hanem a Krisztus-követés megértését segíti.23 Pope megközelítését továbbgondolva a Krisztus-filmeket tekinthetjük a bonhoefferi „kicsoda nekünk Krisztus?” - kérdésre adott válaszokként. A kortárs filmművészeti vagy populáris filmes alkotások egyrészt segíthetnek abban tájékozódni, hogyan gondolkodik korunk embere Krisztusról és megváltásról, másrészt pedig - a bonhoefferi kérdésfelvetés inkább erre irányul - az imitatio Christi vagy a tanítványság sajátos keresztyén ethoszának kérdését tárhatják a néző elé. A Krisztus-filmek témájának lezárásaként azt kell mondanunk, hogy a bármilyen katalógusszerű felsorolásnak való megfeleltetés azzal a veszéllyel járhat, hogy inkább kierőszakolja a nézőből az azonosítást anélkül, hogy az jelentéssel bírna számára. Ha egy filmes szereplő a forgatókönyv, a rendezői vagy előadói szándék szerint nem Krisztus-alak, akkor semmilyen szubjektív teológiai vagy vallási spekuláció sem teheti azzá. Ugyanakkor mint minden művészeti alkotás, a film is túlmutathat a művész eredeti szándékán: más és más értelmet alkotva a befogadóban. 19 Martién E. Brinkman, Jézus incognito: De verborgen Christus in de westerse kunst vanaf 1960, Zoetermeer, Uitgeverij Meinema, 2012,35. 20 Brinkman, i.m., 50. 21 Teológia és film dialógusának lehetőségeiről lásd lejjebb! 22 Brinkman, i.m., 23. 23 Robert Pope, Salvation in Celluloid: Theology, Imagination and Film, London - New York, T&T Clark/Continuum, 2007,104-108. 62 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 2015 -1
