Sárospataki Füzetek 19. (2015)

2015 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Hörcsik Richárd: A Sárospataki Református Kollégium a rendszerváltás idején

KÖZLEMÉNY 1. Bevezetés Hörcsik Richárd A SÁROSPATAKI REFORMÁTUS KOLLÉGIUMA RENDSZERVÁLTÁS IDEJÉN Ebben az évben van 25 éve annak, hogy az 1951/52-ben államosított Sárospataki Re­formátus Kollégium visszakerült egyházi tu­lajdonba. Amíg az egykori államosítás előre eltervezett forgatókönyv szerint zajlott, a visz- szavétel sokkal komplikáltabban lett valóság­gá. Mindkét folyamatban mégis láthatunk va­lamifajta fokozatosságot. A kommunista hatalom, az általa számta­lanszor gyakorolt „szalámi taktikával1951- 52-ben fokozatosan államosította a Kollégiu­mot. Először 1951 nyarán az Egyetemes Kon­vent „felajánlásaként” a Teológiai Akadémiát szüntették meg. 1951 decemberében pedig a Kollégium gazdasági gerincét Toppantották ketté a Gazdasági Választmány megszünteté­sével. Majd 1952-ben a Gimnáziumot vette állami kezelésbe a hatalom. Sőt, 1953-ban magát az eljárás ellen tiltakozó Tiszáninneni Református Egyházkerületet is megszüntették, püspökét likvidálták. A részeire szétszedett Kollégium utolsó egysége azonban, a „Tudományos Gyűjtemé­nyek”, úgymint a Nagykönyvtár, a Levéltár, az Adattár és a Múzeum együttese, mégis marad­hatott az egyházkerület tulajdonában. Az elv­társak azzal bizony „hibát” követtek el, hogy nem voltak következetesek az államosítás fo­lyamatában. Mert így állhatott elő az a paradox helyzet, hogy a kollégiumi udvart ketté kellett osztaniuk. Míg a bal oldalon állami, addig a jobb oldalon egyházi intézmény működhetett, ami közel 38 éven keresztül „hordozója” lehe­tett a „pataki kollégiumi gondolatnak.” Orizője annak a „pataki református örökségnek”-nek, ami a 16. század óta meghatározta ennek az intézménynek a működését. Mutatja ezt a tu­dathasadásos állapotot a Kollégium 450 éves jubileumi ünnepsége 1981-ben, amikor az ál­lam szeptember 1 -én évnyitó keretében tartot­2015-4 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 137

Next

/
Oldalképek
Tartalom