Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kovács Áron: Nyelvében élő nemzet. Egy toposz szerepe az 1840-es évek erdélyi román politikai gondolkodásában
Kovács Áron Bár Klein, §incai és Maior munkái léteztek, kevés nyomot hagytak a Rusut megelőző generációkban. Az értelmiségiek nevelése idegen nyelven folyt, és csak saját korában lett divat, hogy a román papok a katekizmuson kívül mást is románul tanuljanak, és hogy jobban beszéljenek románul, mint a kisnemesség és a szerzetesek.37 Nem csak hirdette a funkcionális modernizáció szükségességét, de az írói kezdeményezést magához ragadva neki is kezdett annak. Várakozás helyett részben saját szabályrendszert alkotva, az erdélyi kiejtést követve írta meg könyvét. Új kifejezéseket vezetett be, régieket élesztett fel, hogy a román alkalmassá váljon olyan eszmék kifejezésére is, melyeket korábban lehetetlen volt rajta magyarázni.38 A hasznosság ezen céljának rendeli alá a stílust is. Alaptézise, hogy egy könyv jóságát nem stílusának szépsége határozza meg, hanem a mű hasznossága.39 Ilyen alapként tekint saját művére is. A földrajztudomány a világ jobb megértésében segíti az olvasót, aki a földrajz által nyújtott ismeretek nélkül képtelen lenne megérteni a múlt és a jelen ösz- szefüggéseit. A tudományt egyfajta információs csatornának tekinti, mely az emberi nem megértésében segít. Az általa nyújtott tudás befolyással van a szívre és lélekre, és meghatározó szerepe van az emberi nem művelésében, boldogságában és a népek felvirágoztatásában.40 Mint azt loan Rusu fenti példáján már láttuk, az írók és tudósok új szerepkörbe kerülnek. A literatúra megalkotóivá válnak, és mint ilyenek, kulcsfontosságú szerepet kezdenek játszani.41 Politikával való összekapcsolásukra Baritiu vállalkozott. Az írókra és tudósokra, mint politikusokra is tekint, akik a nehéz időkben kénytelenek a literatúrával felhagyni, hogy nemzetük politikájával foglalkozhassanak. Bár Baripu szerint ez hibás megközelítés, mert ő politikában sem ismer biztosabb perspektívát, mint a literatúra, mely a csöndben dolgozó „buzdító szellemet” terjeszti. A szellem olyan teremtő erővel bír, melyet mástól várni sem lehet. A fordítások kapcsán jegyzi meg, hogy azok egy része is elhagyja a belletrisztikát, és a szónokok szolgálatába áll. nemben több jó művet bír, írónyelve némiképp állandóvá vált mert az Írók'munkái fenmaradnak. Ekkor a' közbeszéd szokása, melly a' nyelv' első műveltetésekor egyedül ,s még az Írókon is uralkodik, kénytelen az Írók' közmegegyezésből eredő irásszokásnak engedni ,s magát alája vetni." Bitnicz tehát a nyelv funkcionális modernizációjában az íróknak szánja a kulcsszerepet, akik a literatúra kibővítése közben, régi szavak felélesztésével és újak alkotásával minden területen történő használatra alkalmassá teszik a nyelvet. Ennek megtörténtekor a Bitnicznél kiemelt szerepet játszó - közmegegyezésként értelmezett - írónyelv létrejöttekor az írók alávetik magukat ennek. (Bitnicz Lajos: Magyar nyelvtudomány, 1. kötet, Pesten, Trattner-Károlyi, 1847, 11-12.) 37 Rus, Icoana pamentuiui, XIII. 38 Rus, Icoana pamentuiui, XVII-XIX. 39 Rus, Icoana pamentuiui, XIV-XV. 40 Rus, Icoana pamentuiui, IX-XI. 41 A költők a nemzet szempontjából kiemelkedő szerepét Herder hasonló formában fogalmazta meg. Erről bővebben lásd: Neumann, Victor: Neam, popor sau nafiune?, i.m., 61-67. A szerepkörök ilyen jellegű összekacsolódása a kortárs magyar gondolkodásban is megjelenik. Erről lásd: Veliky János, A programalkotó politikai viták nyelvi-kulturális kerete a reformkor második évtizedében, Irodalomtörténet, XCII. évfolyam, 2011/3,298-300. 102 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 2015-4
