Sárospataki Füzetek 19. (2015)

2015 / 4. szám - INTERJÚ - "Isten mindig, mindent szépen elrendezett" - Interjú dr. Nagy Antal Mihály nyugalmazott teológiai tanárral

Gyermek-istentisztelet. Gyakorlatilag nem volt előttünk gyermek-istentisztelet. Meghirdettük. Hamarosan 99 gyermek járt gyermek-istentiszteletre. Pártügy lett belőle. Hivatott az egyházügyi tanácsos. Magáért a gyermek-istentiszteletért nem lehetett kérdőre vonni. A bűnünk az volt, hogy iskolai módszereket használunk, s ez már burkolt hitoktatás. Azzal vé­dekeztem, hogy a képekkel való szemléltetés az egyház találmánya. Házi istentisztelet. Beindultak a házi istentiszteletek. Több családnál heti rendszerességgel, másoknál alkalmanként. Hivatott a tanácselnök: „Milyen alapon tart a tiszteletes úr házaknál istentiszteleteket? Ez törvénytelen.” — „Az állam és az egyház közötti egyezmény alap­ján, mely szerint lehet a házaknál istentiszteletet, bibliaórákat tartani.” Ez ellen nem volt apelláta. Lehetett volna ragaszkodni az Egyezményben foglaltakhoz. Nagypéntek és április 4. 1969-ben nagypéntek április 4-re esett. Jött a kérés: Tegyük más időpontra az is­tentiszteletet, mert 10 órakor lesz hazánk felszabadulásának az ünneplése. A kérés teljesítését lehetetlennek tartottam. Próbáltam meggyőzni a tanácselnököt (már új tanácselnök volt, akivel jó volt a kapcsolatom), hogy ne zavarjuk meg a gyülekezetét. Hajthatatlan volt, én is. Azért békességben váltunk el: Menjen mindenki oda, ahová akar. Szinte országos botrány lett a dologból. Evekig kellett írogatnom a jelentése­ket és hívogattak ide-oda. A dolog tétjét hallgatólagosan mindenki tudta: Melyik a nagyobb ünnep, nagypéntek vagy április 4.? Kinek kell engedni? Ki a nagyobb úr? Büntetés azonban nem lett az ügyben. A nagy per. A nagy per Makón volt, 1984 októberében. A „vastaga” tíz nap alatt zajlott le (okt. 11-20), ami nagyon hosszúnak tűnt. A negyedévenként tartott egyházmegyei csen­desnapokhoz kapcsolódott, ami azonban messze túlment az egyházmegye határán, s kezdett országos méretűvé válni, a délvidéki ébredés parazsának lángra lobbanása- ként. Ezt így látták és értékelték a délvidéki ébredés nagy harcosai (dr. Szabó Mihály, Ács Mihály, Pongó Gyula és még sokan.). Az idézésben az állt, hogy meg kell vizs­gálni, milyen alapon hívok össze az egész egyházmegyét érintő alkalmat, és milyen alapon tanítok ezeken. Azonban hamar rájöttek, hogy ez zsákutca, esperesi felhatal­mazás és jóváhagyott egyházmegyei missziói munkaterv alapján szerveztem. A taní­tásra pedig doktori esküm is kötelez. A vizsgálat során ez már szóba se jött. Tanbeli síkra terelték a dolgot: a Szentírással ellenkező dolgokat tanítottam. „A Szentlélek ajándékai” volt a csendesnap témája. Mondom a vizsgálóbírónak: Csak egyetlen egy „Isten mindig, mindent szépen elrendezett" 2015-4 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom