Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 4. szám - INTERJÚ - "Isten mindig, mindent szépen elrendezett" - Interjú dr. Nagy Antal Mihály nyugalmazott teológiai tanárral
kipásztor megtestesítőjére.” (Ipsissima verba). A sorrend nálam fordított volt: Előbb a lelkészi szolgálat idején végzett teológiai munkám gyümölcsei épültek be a gyülekezeti szolgálatba. Azt tapasztaltam, hogy az intenzív teológiai munka meggazdagítja az igehirdetést, segítség a lelkigondozásban, és megóv a „kiszáradástól, kiüresedéstől”. Teológiai tanárként pedig arra törekedtem, hogy írásaim gyülekezetszerűek legyenek, jelentsenek tényleges segítséget a Szentírás megértésében minden olvasójának. A „rendszer”, amiben éltünk, nem volt sem kommunista, sem szocialista. Volt Rákosi korszak, volt Kádár korszak, amit a sztálini „rendszer” határozott meg, ami szintén nem volt sem kommunista sem szocialista. Az tény, hogy a Horthy-rendszer idején voltak szociális, társadalmi problémák, feszültségek. Viták folytak. Igazságosabb társadalmi rendet akartak. Ezt gyermekként is tapasztaltam. A háború végéhez közeledve akaratlanul olykor tanúja voltam részesaratóink „pusmogásának”. S voltak sokan - magamat is közéjük sorolom -, akik valóban egy „új Magyarországot” akartak felépíteni. Ezt ma már sokan nem értik, s úgy tűnik, a valós problémákat sem érzékelik. A szovjet megszállás, a Rákosi és a Kádár rendszer nem a várt és remélt változást hozta. A viszonyulásomat (viszonyulásunkat) röviden és tömören így lehet megfogalmazni: Nem ilyen lovat akartam - akartunk. S ez a „rendszerváltás” utáni helyzetre is érvényes: Nem ilyen lovat akartunk. Egy megbukott rendszer után egy megbukásra ítélt rendszer mellé állni történelmi tévedés, egy nagy történelmi esély elszalasztása volt. A viszonyulás a keresztyén felelősség kérdése volt, és az ma is. (Ezekkel a kérdésekkel részletesen foglalkozom „A keresztyén felelősség döntő órája” című tanulmányomban, ami reménység szerint hamarosan megjelenik.) A teológia művelése mindig felelősséget, a felelősség vállalását, a Szentírásban elénk adott isteni igazság és akarat megszólaltatását jelenti, és nem valamilyen fennálló rendszer igazolását. Ami az önálló gondolkodást illeti: Mindenkor, mindenki gondolkodhat önállóan. A kérdés az, hogy megáll-e az Úr mérlegén, s van-e bátorságunk kimondani - akkor, amikor kell, ott, ahol kell. Ez örök kérdés. Kérdés volt akkor, és az ma is. Az „alapállás”: „az írás felbonthatatlan” (Jn 10,35; rév. Károli). A hivatalos egyházhoz való viszonyulás(om) összetett kérdés. Nem volt minden „kár és szemét”, amit a hivatalos egyház tanított és tett. Valójában „hivatalos egyház” nem volt. Az egyháznak voltak hivatalos képviselői, s voltak, akik gátlástalanul vagy félelemből követték őket. Viszonyulásom mértéke a Szentírás volt. A szolgálat, az engedelmesség általuk hirdetett teológiája elfogadhatatlan volt számomra. De ott van a zsinati tanítás a Szentlélekről, a Szentlélek ajándékairól, ami jó, elfogadható. Valójában valami különös kettősségben éltünk. Ugyanazok mondták, tették a rosszat is, a jót is. Ez tükröződik a dr. Bartha Tibor püspökkel való kapcsolatomban is: voltak békés idők, voltak konfliktusok és volt vészhelyzet. A rendszerrel és az egyházkormányzattal való konfliktusok valójában összefonódtak. A rendszerrel való konfliktus az egyházkormányzattal való konfliktusban „csapódott” le, hiszen az egyházkormányzat amolyan „büntetés-végrehajtó” szerve (is) volt az államhatalomnak. Ha pedig az egyházkormányzat kezde„Isten mindig, mindent szépen elrendezett" 2015-4 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 19
