Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Dezső Attila: Az egyház és a zsidókérdés Dietrich Bonhoeffer olvasatában
Dezső Attila 1942-ben „átszökött Svédországba, hogy békeajánlatot tegyen a brit kormánynak.”19 1943-ban államellenes tevékenységek miatt a Gestapo emberei letartóztatták, és börtönbe zárták. Miután 1944-ben világossá vált a hatóságok előtt, hogy Dietrich benne volt a Hitler elleni merénylet megszervezőinek soraiban, „egyre nehezebb lett a helyzete.”20 Dietrich Bonhoeffert 1945. április 9-én akasztották fel öt másik társával együtt Flossenburgban. Holttestét más ezrek holttestével együtt elégették, csontjait, földi maradványait máig nem találták meg. Utolsó szavai ezek voltak: „Ez a vég, számomra az élet kezdete.”21 A politikai és az egyházpolitikai helyzet, melyben BonhoefFer írása megszületik Bonhoeffer a „Die Kirche vor der Judenfrage” (Az egyház a zsidókérdés előtt) címet viselő előadását 1933 áprilisában írta meg. Abban az évben, amikor a nemzetiszocialista hatalomátvétel történt a nagy súlyokat cipelő, neurotikus Németországban. Hitler kancellárrá választása egy időre megpecsételte az ország, s benne az egyházak jövőjét is. A közvéleményben csaknem másfél évszázada erősödő zsidógyűlölet22 soha nem lá19 Szerk. n., Világtörténelmi Enciklopédia, Budapest, Reader's Digest, 2000, 88. 20 CoLiJN, /. m., 366. 21 Wind, /. m.,151-152. 22 A zsidókat folyamatosan üldözték a világtörténelem során, de a középkor és az újkor üldözései pusztán lokális szinten történtek, természetesen nem kevés áldozattal. Ezeket főként egyes oligarchák, főurak, katonai vezetők személyes bosszúja, haragja vezette. Ám a XIX. századtól kezdve már az Európában általános fóbiákat a jogalkotás és a törvények, a belpolitika területére ültették át. 1793-ban Immanuel Hermann Fichte a politika és a morál kapcsolatáról írott beszédében, a nagy francia forradalom utáni időszak kiértékelésében azt írja, hogy a zsidóság nem csatlakozott a forradalom utáni szervezetekhez, és megmaradt államként az államban, ahol a saját vallásuk törvényei szerint élnek. Fichte elsőként kezd harcolni az ellen, hogy a zsidóknak egy-egy államban az állampolgárokkal egyenlő jogokat biztosítsanak. Kimondja, hogy a zsidó vallási törvények„megbetegítik" a törvényalkotást. Fichte, Immanuel Hermann: Fichtes Werke - Zur Politik und Moral, Berlin, Walter de Gruyter & Co., 1971, VI. 148- 153. 16-ban Heidelbergben kerül kiadásra Jakob Friedrich Fries irománya, amely részletekbe menően támadja a zsidóságot, sokszor példa nélkül vádaskodóan, sokszor logikátlan teológiai következtetésekkel, sokszor pedig a zsidók vallási meggyőződéseit kicsavarva. Főként a német társadalmat bomlasztja. Sok esetben ismétli Fichtét, de emellett azzal vádolja a zsidóságot, hogy a pénzváltás, a bankok és a vámok túl sok profithoz juttatják őket (megjegyzés: ebben az időben a legtöbb foglalkozás tilos volt egy zsidónak a Német Birodalomban). Legnagyobb vádja, hogy beteggé teszik az államot. Azért harcol, hogy a zsidóság ne kapjon olyan kedvezményeket a császártól, ami minden polgárt megilletne. Fries, Jakob Friedrich: Lieber die Gefährdung des Wohlstandes und Charakters der Deutschen durch die Juden, Heidelberg, Herausgegében Mohr und Winter, 1816, 3-24.821-ben Radowsky folytatja a sort, aki a zsidók Bibliából ismert történelmén végigvonulva, a bibliai igazságokat elcsavarva meggyőzi olvasóit arról, hogy a zsidók csalók, hazugok, és amerre járnak, csak a háborúság és a romlás tapasztalható.Tagadja Ábrahám kiválasztottságát (beképzelésnek tartja), és gyilkosságokkal vádolja a zsidóságot, melynek vélt bibliai bizonyítékait (Ábrahám, Jefte, az első purim stb.) döntő érvként hozza fel a társadalom egyre romló moralitásának okaként. Tanult emberhez nem méltó, rettenetes trágársággal beszél a zsidóságról, és felüti a fejét a zsidóüldözés: „Hámán terve, 104 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 2015-3
