Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: A kultúra teológiai megközelítései - meghatározó 20. századi modellek
A kultúra teológiai megközelítései - meghatározó 20. századi modellek esetekben azonban nem. Mivel az antropológusok és nyelvészek értik a kultúrát — és sok esetben maguk is kettős kultúrával rendelkeznek —, jobb eszközeik vannak az elemzésre, mint a történészeknek vagy bölcsészeknek. Ezekre az eszközökre azért van szükség, hogy különbséget tudjunk tenni a kulturálisan egyetemes és a kulturális sajátosságok között, ez pedig már az etnolingvisztikai vagy kultúrlingvisztikai hermeneutika területe.122 A fordítási modell tehát nem szó szerinti fordításra, formális megfeleltetésre törekszik - ezt a megközelítést elavultnak tartja. Ehelyett fogalmi megfeleltetést keres. Ezt az idiomatikus fordítást részesíti előnyben Kraft, amikor dinamikus vagy funkcionális ekvivalenciáról beszél. A kontextualizácó számára tehát a szavak eredeti kontextusában kiváltott hatásának megfelelő ismételt hatás kiváltása, azaz az eredeti hatás reprodukálása egy új kontextusban. Kraft a transzkulturáció fogalmát is használja, ami azt jelöli a kultúrák vonatkozásában, amit a fordítás a nyelvek vonatkozásában. Kraft itt is a dinamikus ekvivalencia paradigmát alkalmazza: „ A teológiai igazságot újra kell teremteni, mint egy dinamikusan ekvivalens fordítást vagy transzkulturációt a befogadók nyelvén és fogalmi keretén belül. ,.”123 Szerinte a tolmácsok, fordítók és teológusok egy ironikus helyzettel találják magukat szembe. A Szentírás egyetemes, általános megállapításaiban jutunk legközelebb Isten kultúra fölötti akaratának megértéséhez — ezeket a kifejezéseket a legkönnyebb értelmezni és fordítani —, ugyanakkor éppen ezekben az általános absztrakt megállapításokban nincs meg az a kellő ösztönzés és ráhatás, ami felkelti a figyelmet, hogy azokat Isten Igéjeként fogadhassák. Ezzel szemben a kultúrspecifikus formák és szimbólumok jelentik a legnagyobb akadályt a fordítás és a transzkulturáció számára, ugyanakkor ezek ösztönzik a kijelentést.124 Kraft elméletének kiindulási pontja az, hogy a keresztyénség kultúra fölötti abban az értelemben, hogy van olyan tartalom, amit meg kell őrizni, még akkor is, ha ez az adott kultúrával olykor szembefordulást is jelent. A modell szerint ez a kultúra fölötti tartalom elválasztható attól a nyelvtől és azoktól a kulturálisan meghatározott fogalmaktól, amelyeken keresztül közvetítődik. Formának és tartalomnak (jelentésnek) ilyen módon való szétválasztása az ún. mag (üzenet) és maghéj (kifejeződés) metafora logikájának felel meg. A kulturális kontextus is fontos ebben a megközelítésben, de végső soron a kultúra fölötti tartalom az, ami valóban számít.125 Kraft számára a kultúra eszköz, közvetítő, térkép vagy egyfajta keret a jelentésalkotás folyamatához. Nem történik kommunikáció, ha az egyén nem tulajdonít jelentést a formáknak (viselkedés, szimbólumok, nyelv).126 A modell egyben feltételezi, hogy a kultúrák hasonló struktúrákkal rendelkeznek, hasonló eszmékkel és 122 uo„ 133-135. 123 uo„ 297. 124 uo„ 280-290. 125 Bevans: Models of Contextual Theology, 189-191Haleblian: The Problem of Contextualization, 105. 126 Nishioka, Yoshiyuki Billy: Worldview Methodology in Mission Theology: A Comparison between Kraft's and Hiebert's Approaches, Missiology: An International Review 26, 1998/4 (457- 476), 465. 2015-3 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 87
