Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: A média és a filmes médium missziói szempontú értékelése nemzetközi dokumentumokban
Rácsok Gabriella telmezése (2) ; azonosulás azzal a felfogással, miszerint a művészet puszta utánzás, és képtelen a puszta érzékin túlmutatni; (3) Augustinus-i félelem attól, hogy a művészet mint az anyagi világ megismerésének része veszélyt jelent a lelki életre (4) ; a reformáció képhasználati tilalma az istentiszteleten (5) ; a művészetek szekularizálódása a modern korban. A munkacsoport az akadályok ismertetése után definiálja a képzelet fogalmát: „A képzelet annak képessége, hogy a közvetlenül jelenlévőn túllátva a lehetségest lássuk meg. [...] segít eligazodni a világban és megérteni a tapasztalatainkat. Egy nagyobb narratívával kapcsol össze - Isten történetével —, és segít a dolgokat másképpen látni.” Ezzel együtt a munkacsoport fontosnak tartja tisztázni, hogy a képzelet nem a valóságtól szakít el, hanem a dolgok újszerű látását teszi lehetővé. Ezért tartja erőteljesnek Jézus példázatait, mivel olyan dolgok elképzelésére ösztönöznek, amelyekre nem gondoltunk korábban. A munkacsoport jelentése itt elsősorban a kulturálisan meghatározott gondolkodásnak, cselekvésnek és értékrendszernek az evangélium részéről történő megkérdőjelezéséről beszél, melyben nagy szerepet játszanak a bibliai elbeszélésben gyökerező képzelet és a Szentírás képei - ez utóbbin valószínűleg a Szentírás képes, képszerű megfogalmazásait érti (I.I.). Nem maradhat el a jelentésből a kultúra definíciója sem, amely szerint a kultúra az emberi tevékenység összessége, mely egyfajta másodlagos környezetet jelent a teremtett világ elsődleges környezete mellett. Ide tartozik az ember földrajzi elhelyezkedése, faja, neme, szexuális irányultsága, nyelve, eszméi, értékei, szokásai, rituáléi, ceremóniái és társas viselkedése. Az itt következő megfogalmazásokban a misszió mint üdvösségközvetítés kitágított értelmezésének (missio Dei paradigma) érvényesítését érhetjük tetten. Kari BARTHra hivatkozva a tanulmány kijelenti, hogy a kultúra feladata nem más, mint embervoltunk megvalósítása (humanizáció), ebben azonban Jézus Krisztus személyére mint a teljes ember megtestesítőjére kell tekintenünk. A megváltásnak ezt a tág értelmezését az egyház küldetésének szintén tág értelmezése követi: az egyház küldetése, hogy rámutasson erre az embervoltra (ecce Homo). A művészetek pedig képesek arra, hogy a maguk eszközeivel olyan nyelven tegyék ezt meg, hogy az az egyházon kívüliek számára is érthető legyen. Ebben az értelemben válhat a művészet megváltó művészetté (III.I.). A jelentés ennél a pontnál Calvin Seerveld írásából idéz: „Megváltó művészeten leginkább valami olyasmit értek, ami ahhoz hasonlít, amit a galamb tett Noénak a bárkában. Noé azon tűnődött, hogy vajon a pusztító vízáradat visszahúzódott-e már, és a szárazföld ismét lakható-e. A galamb friss olajfaágakkal tért vissza (lMóz 8,11), annak jelével, hogy a hűséges Úr új életet ad a földön a világ bűneinek borzalmas megítélése után. Tekinthetünk úgy a művészetre ... mint ami egyszerűen az élet metaforikus ígéretét és a Jézus Krisztus uralmába vetett reménységet hozza el a felebarát számára. A megváltó [redemptive\ művészet friss olajfaágakar hoz.”48 48 Calvin Seerveld, Bearing Fresh Olive Leaves, Toronto, ON, Tuppence Press, 2000,112. 104 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 2015 - 2
