Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 1. szám - RECENZIÓ - Nagy Károly Zsolt: Lehet-e a szellemi néprajznak keresztény tudományos megközelítése
Nagy Károly Zsolt kutatások alapvetően materialista megközelítésűek. Ezek egyeduralmát azonban semmi nem indokolja” (164.) - írja Szulovszky. A közismert igazságból a vallási jelenségeket „a priori ateista alapon” vizsgáló materialista kutatók számára egyfelől a módszertani ateizmus alapelve következik - amit Szulovszky összemos a tényleges vagy tartalmi ateizmussal másfelől pedig a vallási jelenségek olyan magyarázatai, melyek természetszerűleg zárnak ki mindenféle transzcendenciát, s alapvetően vallástörténeti párhuzamokra, az ember képzelőerejét felfokozó félelmekre, módosult tudatállapotokra, társadalmi viszonyok legitimációjára vagy legfeljebb pszichológiai problémákra hivatkoznak. Ezzel kívánja Szulovszky szembeállítani a keresztyén paradigmát mint a közismert igazságból következő másik legitim megközelítésmódot, ami értelmezésében nem más, mint „az egyház tapasztalatára építő értelmezési keret”, melyhez az „a priori Istent tételező világkép talajáról” vizsgálódó kutatók folyamodhatnak. Szövege második részében ezt a paradigmát szándékozik bemutatni - a vitapartnerek egybehangzó véleménye szerint is kevés sikerrel. A reflexiókban felvetődő problémákból most csupán néhány főbb pontot említek. Egyfelől Szulovszky jobbára csupán negatív eszközökkel próbálja bemutatni a keresztény paradigma lehetőségeit, vagyis elsősorban a „materialista” kutatók hibáiról ír. Hosszasan vitatkozik a Démoni megszállottság és ördögűzés a közép-ke- let-európai népi hiedelemrendszerekben1 című tanulmánya néhány gondolata kapcsán Pócs Évával, s igyekszik bizonyítani, hogy „a kereszténység autentikus irodalmának, önértelmezésének a nem kellő mélységű ismerete az egyébként hatalmas tárgyi tudással rendelkező, a témakör nemzetközi hírű kutatóját is súlyos félreértések és félreértelmezések zsákutcájába juttatja.” (165.) Ezzel szemben ugyanakkor nem mutatja fel azt, hogy a keresztény paradigma milyen alternatív olvasatokat kínál fel. Sőt igazából nem is érvel. Bár leszögezi, hogy „egy teológiai háttér kétségtelenül hasznos támpontul szolgálhat, egy keresztény paradigma nem feltételezi feltétlenül valamely teológiai irányzat gondolatainak vagy fogalmi apparátusának az alkalmazását, ettől teljesen független argumentációval is élhet” (164.), mégis a római katolikus teológia felfogásának elismerését, terminusainak és magyarázatainak alkalmazását kéri számon Pócson. Érvelése így leginkább any- nyival summázható, hogy „ez így van, mert így van, ugyanis ezt tanítja az egyház”. Gondolatmenetének további gyengéje egyrészt az, hogy önmagával is ellentmondásba keveredik, hiszen míg az imént idézett helyen azt állítja, hogy a keresztény (értsd: római katolikus) teológiai ismeretek hiánya félreértelmezésekhez vezeti a kutatót, más helyeken leszögezi, hogy „természetesen egy tudós minden további nélkül értelmezheti az általa vizsgált jelenséget vagy szertartást másként, mint ahogy az adott jelenséget vagy szertartást az illető közösség hivatalos tanítása ma1 Pócs Éva: Démoni megszállottság és ördögűzés a közép-kelet-európai népi hiedelemrendszerekben = P.É., Demonológia és boszorkányság Európában, (Studia Ethnologica Hungarica I.) Budapest, L'Harmattan Kiadó - PTE Néprajz Tanszék, 2001, 137-198. 144 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 2015-1
