Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Füsti-Molnár Szilveszter: "Eritis sicut Deus" - Betekintés Kálvin teológiájának a keresztyén lelkiséggel kapcsolatos összefüggéseibe
Füsti-Molnár Szilveszter vallását is. Megannyi utópisztikus vonást vont maga után ez a törekvés, melyben az ember transzcendens utáni vágya illúziónak és ópiumnak minősített jelenség (Freud, Feurbach vagy Marx). Mindeközben pedig földi keretek között hozza létre azokat az ideológiákat, izmusokat és diktatúrákat (kommunizmus, sztálinizmus, nácizmus), amelyek - a tekintélyelvűséget a szélsőségekig feszítve - jobb esetben utópisztikus ideállá lesznek, vagy rosszabb esetben világégéseket okozó és az emberiséget felemésztő horrorisztikus zsákutcákká. Nem véletlen, hogy mai helyzetünk ennek eredményeként óriási szembenállásokat mutat az intézményesült vallási formációkkal szemben. Sokszor nem látunk se többet sem kevesebbet, mint megkötöző vallási dogmatizmusokat és radikális klerikalizmust. Nem a közösségi, egyházi, hanem a privát vallásosság kerül előtérbe, melyben olyan eszményekre találunk, amelyek összeegyeztethetőek az önmagunk által gyártott utópiákkal. Önerejéből új tartalommal próbálja megtöltetni a szeretet, az igazság, a szabadság, a függetlenség és a felelősségteljesség fogalmait, mint amelyek egyfajta humanisztikus vallásosságnak a maradandó értékei, és amelyekben mindennél fontosabb irány az önrendelkezés és az autonómia megteremtése mint az individuális kiteljesülés záloga. Egy régi-új embereszmény építi monumentális vállalkozással égig érő tornyát a bábeli zűrzavarban, miközben elhiteti magával, hogy az ember legalapvetőbb spirituális javai: az autentikus, önálló, nem autoritativ, kreatív, értelmes és szeretni képes személyiség egy merőben új társadalomban teremti meg magának és másoknak is az életteret. Ennek a lármás folyamatnak a hatásai - így vagy úgy - utolérnek bennünket is, és nekünk szegezve teszik fel a kérdéseket: Halott-e Isten? Vajon, halott-e az ember? Emberlétünk megkerülhetetlen valósága ez az állapot, amelyben olyanná szeretnénk válni, mint Isten. Szakítottunk a fáról, szakítottunk Istennel, leszakítottuk az etikát: most már tudjuk, mi a jó és mi a rossz. A függetlenség csapdájába estünk, így nem maradt más (?), mint hogy az önmagáért való emberként valósítsuk meg magunkat? Magányunk egyetlen kiútja pedig valahogyan Istenhez eljutni. Valahogy Istenre találni. Ennek az útkeresésnek a története határozza meg az emberi időt. Sőt, még nemegyszer azzal is találkozunk, hogyan próbálunk meg ebből üzletet csinálni. Nagy intés erre nézve a Jelenések könyve 18. részének 11- 13. verse: „És a föld kereskedői is sírnak és jajgatnak felette, mert az ő áruikat többé senki sem veszi: arany és ezüst, drágakő és gyöngyárukat, és barmokat és juhokat és kocsikat és rabszolgákat és emberi lelkeket” (Jel 18,11-13). Lehetetlen lehetőség? Nem véletlenül sejlik fel az ember előtt, hogy milyen lehetetlen vállalkozás arról a lelki vágyakozásról írni, ami Isten magaslataihoz vezet. Elég csak erre nézve Platón Syposiumára, Plotinus Enneadéséra, Pseudo-Dyonisius Misztikus teológiájára, Dante Isteni színjátékára, Boneventura A lélek útja Istenhez című művére, vagy éppen Aquinói Tamás Teológia összegzésére - és még hosszasan folytathatnánk a sort - gondolnunk. Felidézhetjük kevésbé klasszikusok törekvéseit is, Joe Cocker Up 30 Sárospataki Füzetek 18. évfolyam I 2014 I 4
